Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
3. A világ sémái a színpadképekben A plasztikus művészeteknek óhatatlanul tükrözniük kellett ezt a szüntelen tartó érdeklődést a tér természete és az emberek térfogalmai iránt. Bármilyen korszakról van ugyanis szó az elméleti vizsgálódások terepe nem párhuzamos utcákra tagolódik, hanem valahogy úgy van elrendezve, mint Párizs sugáralakban húzódó bulvárjai, amelyek ugyanabba a rond-polnt-be futnak össze és e tereken egy-egy szobor ünnepel valamilyen korszakalkotó győzelmet. Ha a gondolkodás egyik sugárútjárói átvágunk egy másikba, ugyanarra az emlékműre láthatunk ki. A tiszta ész transzcendens fogalma a tér volt; ez volt az az aréna, ahol bebörtönzött érzékeink felszabadulhattak. A világegyetem egész szerkezetét meghatározták a mozgó csillagtömegek periodikus ritmusai és a csillagtömegeket alkotó legparányibb anyagrészek specifikus súlya.Ezért nem meglepő, ha azt tapasztaljuk: az esztétikai szépség mércéjének szerepét egymás után töltötték be az olyan fogalmak, mint a "tapintási érték", a "térkompozició", a "jelentőséggel telt /három dimenziós/ forma" és az "építészeti koncepció". 1896-ban Bernhard Berenson /James A pszichológia alapelvei cimü müvének hatására/ uj irányt szabott a mükritikának, mert a firenzei reneszánsz festőit tapintási valőrjeik alapján értékelte át: "Ha a formát fel akarjuk fogni, úgy a szemideghártya érzékeléseit tapintási értékkel kell felruházni... Az a művész, aki ezeket az értékeket gyorsabban nyújtja nekünk, mint maga a tárgy, többféle élvezetben részesit: a tárgy élénkebb érzékelésének gyönyörében csak úgy, mint abban a további élvezetben, amely a nagyobb lelki kapacitás érzékeléséből fakad... Az embert ábrázoló festő legnagyobb művészi feladata, hogy a tapintási fantáziát stimulálja... Nem arra akarok utalni, hogy a festmény a tapintási érzék kielégítésén kivül nem nyújthat más élvezetet. Csak azt mondom, hogy az olyan kép, amely tapintási fantáziánkat nem elégiti ki, nem keltheti a felfokozott valóság bűvöletét." A közép-olaszországi reneszánsz festők munkásságát elemezve Berenson Peruginót és Haphaelt állítja a csúcsra, mint a térkomponálás mestereit. "A térbeli kompozíciót... mint elrendezést nem Ítélhetjük meg csupán egy lapos felülethez viszonyított szélességi vagy hosszanti kiterjedésében, hanem figyelembe kell
