Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
II. fejezet EEALIZMÜS ÉS BEALIIÁS 1, A lelki szemek Azok az Írói géniuszok, akik a drámairás módszereit forradalmasítják, ritkán hajtanak végre egyetlen újítást is a drámák előadásának módszerén. Az előadás legjobb esetben is csak nem-adekvát megközelitése annak az eseménynek, amely a képzelet határtalan 'birodalmában egyszer már végbe ment. A zseniális drámairó épp úgy, mint a legszárazabb szinmügyártó, arra vágyik, hogy müvét előadják és ennek érdekében elfogad bármiféle konvenciót,amit csak korának színháza rákényszerit. Belenyugszik, hogy nőalakjait férfiak és fiuk játsszák. Elfogadja, hogy a szerelmesek éjszakai légyottja napsütötte erkélyen játszódjék, vagy hogy csillagoktól szikrázó égboltját festett háttérvászon helyettesítse. Szorítsuk csak sarokba a drámaírót egy színházi próba alatt és törvényszerűen azt tapasztaljuk majd: katasztrófális módon nincs fogalma róla, miképp valósíthatók meg meséjének színhelyei, nem is sejti, hogy a színpad, amelynek számára alkotott, esetleg a nevetségig tökéletlen technikai színvonalon közelíti majd meg a cselekménybe szőtt viharokat, áradásokat, lavinát, ködöt és szivárványt. A színpadi módszerek dolgában a drámaíró opportunista marad és ez jól van igy. Az ódivatú díszlet gyakran épp úgy kielégíti a modern drámaírót, mint annak valamilyen modernista pótléka. Mind a kettővel szemben csak egyetlen alapvető igényt támaszt: vajon az előadás alatt hisz-e majd a közönség a díszletben, úgy, amint a színészekben és a drámában hisz /feltéve, hogy a dráma sikert arat/? Általában valamennyi kérdésre, amelyet a szinpadi módszerek felvetnek, lényegileg ugyanazt feleli, mint amit Manet mondott a helyes festészeti módszerrel kapcsolatban: "Si sa y est, ga y est. Si ça n’y est pas, faut recommencer. Tout le reste est 46