Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

Tartalom

pészei szolgálatát. Meghívták Mons-ba, hogy megköthessék az alkut és kitűnő vacsorát adtak tiszteletére az egyik helybeli kocsmában; mivel a főtéren állt, bizonyéra a város egyik legjobb ilyen intézménye volt. Majd másik futárt menesztettek Chaunyba, bogy kimentsék a rendőrt "a törvény előtt”, amiért ez időre távol tartották kötelességétől. Bár a szerződésben végül megállapított ösz>szeget túllépték - nem ritka jelenség a mai produkciókban sem -, a többletet vonakodás nélkül kifizették, mivel a rendelkezésre bocsátott "titkok" kielégitőek voltak. Ezek között volt:

"A Torony titka, Szent János testének utánzata, Eeródiás álkardja, az álkard, mellyel Heródes megöli magát, a csigák, melyekkel Judás felakasztja magát... két mügalamb, melyek közül az egyik piros... két halotti maszk, puha gumibotok, melyekkel Jézust verik."

A "galambok" közül az egyik kétségkívül az volt, amelyik az olajfaágat visszahozta Noénak, és amelyet a mennyország tornácáról dróton mozgattak, azután, hogy a bárkáról egy élő galambot engedtek el, amelyik, a szinpadi utasitás szerint, "nem tér vissza". Yalószinüleg ugyanazon az erkélyen jelent meg, tűnt el és jelent meg végszóra ismét a betlehemi csillag. A mükardok nyilván olyanok voltak, mint amilyenek időnként ma is használatosak, süllyeszthető vagy eltüntethető pengével, úgy hogy úgy tűnt mintha behatoltak volna a testbe és ezzel a gyilkosságot vagy öngyilkosságot a lehető legrealisztikusabbá tették. Hasonló célból készítették el Keresztelő János "mü"-testét is, hogy azt fejezhessék le. A puha gumibotok ma is használatban vannak, mint az amerikai vaudeville-ek és az angol pantomimok rendőreinek kitömött botjai, melyek nagyot csattannak, minden csapás után visszapattannak, de senkit sem sértenek. A csigák, amelyekre Judást akasztották, döntő fontosságúak voltak, mert a közönség oly mohón kivánta látni a haláltusa legapróbb részleteit is, hogy a szerep hírhedten veszélyes volt. Nem egy adalék van arra, hogy papok, akik a szerepet játszották, sokszor majdnem megfulladtak. Metzben, 1437-ben, bizonyos Jean de Missey nem sokkal az után, hogy levágták a kötélről, meghalt. A ”mü"-testek használata általános szokás volt az olyan jeleneteknél, melyekben a szentek mártiromságát játszották el, úgyhogy az elégetést vagy a csonkítást minden apró részletében véghez lehes-152