Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
A díszlettervező és a színház
Építésük alapelvei között efajta elképzelések szerepeltek: 1. Sajnos a nemes közönség a városban igen kevés, úgy hogy nem tudja naponta megtölteni a nézőteret. Ennek következtében nehéz 'jziwel bár, de rá kell állni arra, hogy az előadásokat plebejuok is látogathassák. Mindent el kell viszont követni, hogy a gazdasági szempontból nélkülözhetetlen plebejus nézők fizikailag elkülönittessenek a "tiszta" közönségtől. Ezért az emeleteken /karzat/ elhelyezett olcsó helyekre egyenesen az utcáról lehet feljutni, nincsen közlekedésük az előcsarnokkal, kemény, párnázatlan széksorai mögött kapnak helyet a korláttal elkülönített állóhelyek; 2. a nemes közönség a földszinten és az alsó emeleti páholyokban helyezkedik el. A központi és legjobb hely a cári páholy, amely a színpaddal szemben, a nézőtér, közepén nyer elhelyezést. E páholy szemszögéből tervezik meg a színpad berendezését,építik meg a díszleteket. S cári színházakban igen nagy a különbség a drága és az olcsó jegyet vásárlók helye, látásviszonyai, körülményei között. Az első sorokban mintegy tálcán nyújtják a látványt, de hogy az ötödik emeleten mi látható, az már nem érdekli a színház igazgatóságát: "Örüljenek, hogy egyáltalán beengedjük magukat a színházba, hajoljanak át a korláton, ha látni akarják a színpad szélét, lélegezzek be a felgőzölgő veritékszagot - mégiscsak a cári színházban lehetnek!" Országunk sok múlt századi szinháza, köztük még az isten háta mögött épültek is a cáriakat utánozták. Ez nem meglepő, miután a osztályszerkezet az egész országban egyforma volt és a volgaikereskedők avagy pénzmágnások nem kevésbé kívántak elkülönülni az egyszerű néptől, mint a pétervári arisztokrácia a kereskedősegédektől. Sokkal sajnálatosabb ennél, hogy ezek a lényegében feudális elvek alapján megtervezett színházak tovább épültek a szovjet rendszerben is, sőt még ma is születnek ilyenek; nem egy építészünk maradi, az uj színházépület tervezésénél gyakran teljesen elszakad a szin?8