Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
A díszlettervező és a színház
házzal kapcsolatos haladó társadalmi gondolattól és csak igen halvány elképzelései vannak a szovjet szinház szerepéről. Kellemes kivétel például a moszkvai Csajkovszkij-terem modern nézőtere, amelyben az 1600 néző mindegyike szinte egyforma szemszögből és egyforma kényelemben nézheti az előadást. E teremnek azonban sajnos nincsen szinpada, csupán esztrádpódiuma, amelynek semmiféle technikai felszerelése sincs a szükséges változtatások végrehajtásához. A nézőtér tervezésénél tehát az a legfőbb mai követelmény, hogy hasonló vizuális és akusztikai feltételeket teremtsünk minden néző számára. Ezen túlmenően: minél kevésbé fárad ki a néző fizikailag, minél kényelmesebb az ülőhelye, minél tisztább a nézőtér levegője, minél jobban felszereltek a közönség rendelkezésére álló egyéb helyiségek - az előcsarnok, a büfék, a ruhatárak -, minél jobb a közlekedés a szinház és a lakónegyedek között, annál több szabad energiája marad a nézőnek az előadás élvezésére. A megfigyelések azt mutatják, hogy az olyan színházakban, ahol a ruhatár kényelmetlen, s a ruhákért hosszú sorok állnak, a nézőkben igen káros szókén alakul ki: az előadás befejezése előtt néhány perccel már felugrálnak helyükről, hogy elsők lehessenek a sorban. Ha pedig a büfé elhelyezése olyan, hogy már egy pohár ásványvízért is tülekedni kell, akkor a színházlátogatást kényszerű sorbeállások kisérik, s nem egy néző inkább lemond az előadás megtekintéséről, ez pedig igen hátrányos a szinházmüvészet fejlődése szempontjából. De térjünk át most a színpadra. A színpadot ősidők óta a földszint fölé emelték, abból a célból, hogy minél több néző láthasson jól. De kitűnt, hogy teljesen vízszintes földszint esetén a hátsó sorok nem látják a színpad alsó 79
