Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

Színház, drámaíró, néző

lálkozott. De telt-múlt az idő és a lapokból egyszerre csak megtudtuk, hogy az előadást jogosan bírálta meg "a közvélemény!"

A színdarab szerzője és a színház megoldhatatlan feladat elé került: ki kellett derítenünk, hogyan változott át a jó előadás rosszá. Sokáig törtük a fejünket ezen a rejtélyen, mígnem végülis kiderült: a darabnak az a hibája, hogy elavult. Olyan igazgatók - úgymond -, mint a darab negativ hőse, Depetrovszkij elvtárs, már nincsenek, már csak a mesében találkozhatunk velük. Milyen szívesen elhittük volna ezt - elhittük volna és a már túllépett hibát gúnyolva "nevetve búcsúztunk volna múltúnktól."

Igen ám, de nemrég olvastunk a Hyegyelja egyik számában hazánk egyik leghíresebb védett területéről, As zkania-No várói, amelyet Lenin személyes javaslatára bővitettek ki. Megtudtuk, hogy e rezervátum igazgatója a terület nagyrészét felszánttatta és haszonnövényeket termeltet rajta. A cikk idézi azt az egyedülálló dokumentumot, amely kétségbevonja az igen ritka Przsevalszkij-lófajta tenyésztésének célszerűségét - azon az alapon, hogy a mezőgazdaságban "nem használható fel"!

A mi Dopetrovszkij elvtársunk tehát még ma is itt él közöttünk - csupán nem "kefir-intézetben" dolgozik, ahonnét a vigjáték végén leváltják, hanem a nemzeti vagyont, a nagy értékű védett területet teszi tönkre. Mégpedig valószínűleg nem gonoszságból, hanem ostobaságból, tudatlanságból, tehát olyan okokból, amelyekre előadásunk elég világosan rámutat.

Gyakran hívjuk fel a drámaírókat arra, hogy tanulmányozzák az életet. Helyes lenne, ha mi, szerzőink bírálói is ezt tennők.

Társadalmunk nem hagy időt a regi, elavult jelenségeknek,hogy természetes utón pusztuljanak ki. A nevetésnek hozzá kell járulnia és hozzá is járulhat ahhoz, hogy a társadalom felismerje és kivesse magából mindazt, ami haladását gátolja. Sem hinném, hogy szükséges lenne a klasszikusok mondásait idézgetnem a nevetés gyilkos erejéről. Ezt a gyilkos erőt fel kell használni az uj társadalom felépítésénél is. Ehhez azonban az szükséges, hogy a vígjátékot, csakúgy mint minden más műfajt, a maga törvényei szerint Ítéljük meg.

55