Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

Könnyű fajsúlyú cikkek

Egy havas pétervári reggelen anyám fejembe nyomta kucsmámat és játszani küldött a szomszéd térre.

A játék hevében hólabdát vágtam egy magas, sovány, füles sapkát viselő férfi hátába, aki egy katonával ment végig az utón.

A férfi gyorsan körülnézett - okos szeme rámvillant sűrű, öszszevont szemöldöke alól. Lecsüngő bajszát dér lepte.- Te voltál az? - csendült fel szigorú hangja.- Igen,bácsi - suttogtam zavartan, és nem tudtam, hogyan folytassam.

A férfi pedig vesébe ható pillantással /vajon mit is találhatott rajtam?/ nézett rám.- Gyerünk, Alekszej Makszimovics! - sürgette türelmetlenül a katona.- Gyerünk - felelte a férfi, váratlanul megpaskolta az arcomat, és igy szólt:- Derék fiú. Még sokra viszi.

Tovább indultak és hamarosan eltűntek a kavargó hóban..."

Eme Gorkijjal való találkozás bája abban rejlik, hogy senki,még maga Gorkij sem cáfolhatta meg. Emellett a nagyság bélyegét üti az emlékirat szerzőjére I

Gorkij alakját természetesen csak klasszikus példaként hoztuk fel. A ma élő emlékirat-szerzők közül nem egy időrendi okokból nem alkalmazhatja Gorkijt.

De milyen szépen hangzanak majd a jövő emlékirataiban azok a sorok, amelyek az Arbuzowal, Szofronowal, Sejnyinnel és más mai tekintéllyel való találkozásról számolnak be.

Ez az egyszerű és teljesen veszélytelen módszer a jövőben is lehetőséget nyújt arra, hogy az események alakulásától függően, időről időre beillesszük életrajzunkba nagy emberekkel való találkozásainkat, anélkül, hogy ez bármire is kötelezne bennünket az illetőkkel szemben.