Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
Könnyű fajsúlyú cikkek
katmondó! Általában, ha a szerző neve, amint mondani szokás "vonzó", bármilyen cim megfelel. Szűkszavú is lehet, meg játékos is. Például: "Néró: A cirkusz porondján.”; "Brigitte Bardot: Életem forgatókönyve",; "Lucullus: Étrendem". "Mihalkov; E mese tanulsága. .." stb. A második csoportba sorolt szerzők neve a legkisebb betütipussal tüntetendő fel a cimlapon - úgysem ismeri őket a kutya sem. Ezzel szemben feltűnően jelzendő ama híresség neve, akinél a szerző tányérnyalói hivatalt tölt be. Nem ártalmas némi leleplező árnyalat sem: "Anatole France papucsban és házikabátban", "Hindenburg egyenruha nélkül", "Mdivani pizsamában". Még jobb, ha a szerző intim szerepére már a cimből fény derülfHogyan masszíroztam Churchillt", "Fogorvosi fúrógéppel Casablancában" stb. Mindenkinek, aki emlékiratai megírásához lát, igen fontos leszögeznie önmaga számára, hogy a hitelességnek mely fokára törekszik. Természetesen a leendő olvasók egyike sem lép fel azzal az ostoba követelménnyel, hogy az emlékiratok csupán a színtiszta igazságot tartalmazzák és ennél egy fikarcnyival sem többet. Ki olvasná el az olyan emlékiratot, melynek megirása magának a szerzőnek sem nyújtott szórakozást? A zabolátlan hazugság ezzel szemben megfosztaná az emlékiratot attól a jogától, hogy e műfajhoz sorolhassuk és inkább a szépirodalom körébe utalná. A jó emlékirat ismertető jegyei tehát: Az arany középút, a történelmi tények és a szabadon szárnyaló képzelet bátor társítása, a részletek kiválogatása és a jóizlés keretein belül való ékitése, az egyéni és társadalmi elem harmonikus összefonódása, az eszmei koncepció világos megfogalmazása az adott konkrét korszak keretei között, a szigorú, egyszersmind szines előadásmód. 131
