Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

Vidám színház

1. Felvilágosodott korunk vivmánya, hogy minden civilizált nép elismeri a szatira hasznát a társadalom fejlődésében.

Ezért a szatira műfajának nyílt ellenzése a kulturálatlanság jelének, sőt ostobaságnak számit. S ha felmerül a szatira elleni harc igénye, akkor az a szatira hasznossága elismerésének jegyében, s csupán az adott mü ellen folyik.

■ >

Ebből az következik, hogy a szatira nyilától eltaláltak mindig az adott mü hiányosságait támadják, soha nem a műfajt.

2. Az éppen szóban forgó szatira fogyatékosságainak meghatározására jól bevált módszerek állnak rendelkezésre - függetlenül attól, hogy egymástól eltérő és a legkülönbözőbb céltáblába nyilazó müvekről van szó,

E módszerek közül a legnagyobb népszerűségre a következők tettek szert:

1. A műfaj szándékos félreértése, amikor is a bíráló a szatírát a társadalmi helyzet pontos tükrözéseként értékeli. Ebben az esetben a helyzetet felnagyított és kiélezett állapotban ábrázoló szatira azonnal rágalommá fajul.

Ezt elősegíti az alkotónak tulajdonított erőszakolt , általánositás, amikor is szélesebb kereteket tulajdonítanak müvének, mint amilyent ő maga elképzelt.

A reakciós orosz kritikusok azzal vádolták meg Gogolt A revizor után, hogy rágalmazza Oroszországot, vigjátékában kizárólag félkegyelmüek és csirkefogók szerepelnek, s nem látja meg az orosz élet pozitív oldalait.

2. Az eszmények védelmezése a szatira szentségtörő merényletei ellen.

Sokak szemében kevésbé veszélyes jelenségnek tűnik az, hogy magasztos eszméknek rosszindulatú és amorális kiszolgálói lerombolják az adott társadalom eszményeit, mint az, ha a szatirairó leleplezi ezeket az embereket és ezzel erősiti az eszményeket.

125