Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
Vidám színház
GONDOLATOK A SZATÍRÁRÓL Még senkinek sem sikerült megállapítania, hogy az emberi kultúra fejlődésének melyik szakaszában öltött testet az igazságtalanság, ostobaság, fogyatékosságok elleni tiltakozás a fogyatékosságok kigúnyolásának formájában. Igen könnyen lehetséges, hogy sokkal a nyelv kialakulása előtt. S az ősi időkben is feltehetőleg sértődést váltott ki azokból, akik ellen irányult. Valószinü továbbá, hogy az effajta sértődés jogos voltának alapvető kritériuma a közvélemény volt. Ha a közvélemény támogatta a szatirikus felszólalás szerzőjét, a sértett félnek alá kellett vetnie magát a közhangulatnak. A szatira tehát a múltban is és ma is társadalmi szatira és másmilyen nem is lehet. Nem alaptalan az a feltevés, hogy a kapcsolatoknak ez az ősi sémája: a szatira tárgya - a szatira szerzője és a társadalom,mind a mai napig fennmaradt. A kultúra felvirágzásának korában a társadalom egyre bonyolultabbá váló szerkezetében azonban ez a séma is bonyolultabbá válik: a szatira tárgya és szövetségesei - a szátira szerzője és a vele egy nézetet vallók - és végül az emberi együttélésnek az a bonyolult rendszere /beleértve a hatalmi szerveket s a sajtót, a kritikát, az olvasókat, a nézőket, a különböző foglalkozású emberek millióit/, amelyet társadalomnak nevezünk. E bonyolult apparátusban már nem oly könnyű nyomon követni a szatira fejlődésének és sorsának útját, a folyamat néhány törvényszerűsége azonban mégis megállapítható. 12á
