Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

A díszlettervező és a színház

Emellett azonban múlhatatlanul fény derül arra is, hogy néhány jelenetnek, résznek, epizódnak kárára váltak a diszletek.

A diszletek átrendezésére szolgáló szünet egyhelyütt rontott az előadás ritmusán.

Máshelyütt egyes tárgyak, amelyeknek jelenléte az életszerűségnek szempontjából indokoltnak, sőt elengedhetetlennek tűnt, háttérbe szorította a színészi játékot, amely a diszletek megjelenése előtt igen jól kidomborodott.

Végül egy jelmez, amely a vázlaton és kivitelezésében is rendkívül sikerültnek tetszett, olyannyira magára vonta a figyelmet^hogy a jelenet közben a nézők egyszerűen nem figyeltek arra, miről is beszél a színész.

Mindezek a megfigyelések nem csupán azért hasznosak, mert nyomukban sok minden kijavítható. Ha önmagunknak objektiven számot tudunk adni arról, hogy megoldásunk nem volt teljesen helyes - bár a közönség előtt futó előadáson már nem tudunk változtatni -, ez a számadás elősegíti, hogy pontosabban érzékeljük, hol találtunk rá a hasznos megoldásra és hol nem.

4. Kitűnő iskola az is, ha ugyanazt a darabot más színházban, más díszletekkel nézzük meg. Ilyen esetekben azonban igen erősen kiütközik az, hogy a díszlettervező a maga megoldásaihoz szokott, amelyeket gyakran helyesebbnek és jobbnak Ítél meg a látottnál.

De még abban az esetben is, ha a diszletezést egészében jobbnak tartjuk a másik díszlettervező munkájánál, kérdezzük meg önmagunktól, milyen részletek, töredékek voltak helyesebbek,ötletesebbek, jobbak a másik előadásban.

5. Ha a színházi díszlettervező fejlődni és tökéletesedni akar,gondoskodnia kell arról, hogy vázlatai megőrződjenek azután is, miután a szinház felhasználta őket. A törvény szerint a vázlatok a díszlettervező tulajdonát képezik és a szinház felhasználásuk jogáért fizet honoráriumot a művésznek, utána azonban visszaadja őket.

109