Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

A díszlettervező és a színház

Támaszkodjunk munkánkban tapasztalatainkra és növekvő szakmai tu­dásunkra - erre jogunk van. De egyetlen uj tervezésünkből se hi­ányozzék - ha csak részmegoldásokban, töredékekben is - a kocká­zatvállalás, a kutatás, kisérletezés eleme. Minden uj munkánkban tegyünk kísérletet a szinpadkép-müvészet egy kis, szűz ösvényének feltárására, tegyünk hozzá egy keveset azokhoz az ismeretekhez, amelyeket a színházról és a szinház lehetőségeiről szerezhetünk, emellett természetesen ne feledkezzünk meg azokról a követelmé­nyekről, amelyeket az adott előadás és a rendező támaszt velünk szemben. "Mindent kipróbáltam már a színpadon!" - ezt a mondatot hallottam ifjúkoromban egy hires és önmagával igen elégedett rendezőtől.En­nek az embernek valóban meggyőződése volt, hogy minden kipróbált, mindent 'felhasznált és hogy a művészetet velejéig "kiaknázta", És részben igaza is volts azt a szűk körű és korlátozott művésze­tet, amelyet szolgált, velejéig ismerte, ezért is voltak munkái precizen unalmasak. S még csak nem is gyanította, hogy van másmi­lyen, széles körű művészet is ; ebben megakadályozta akademizáló hajlama és szűk látóköre. Sok, fejlődésének egy bizonyos fokán megrekedt művész sajnos ép­pen akkor ér el tekintélyes helyet a szolgálati szamárlétrán,ami­kor elérkezett a művészi terméketlenség fokéra. Tekintéllyé válik és maga is hisz abban, hogy milyen nagy értéket jelent a társada­lom száméra. Ha ez a sajnálatos helyzet nem állana fenn, akkor a "mindent ki­próbáltam!" szólam egyenértékű lenne annak hivatalos bejelentésé­vel, hogy az illető nyujdijba kiván vonulni. 3. Igen hasznos gyakorlat a díszlettervezők számárai véssék jól emlékezetükbe a legutolsó próbát, amely még díszletek nélkül folyt le. Hasonlítsák össze /de becsületesen!/ akkori benyomásukat az­zal, amelyet az előadás keltett önökben. És feltétlenül kiderül az, hogy az, utóbbit benyomáson sok szempont­ból javított,jhogy az előadás díszletek között, jelmezben, maszk­ban, bevilágítással folyt. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom