Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

A díszlettervező és a színház

az esetben is, ha a vitákon és a sajtóban dicsérték, kizárt dolog, hogy ne legyenek olyan hibái, fogyatékosságai, amelyek a díszlettervezőt terhelik.

Persze, ha szerencsénk volt és nem vették észre "bűneinket", nem kell őket nagydobra verni. De mi magunk ne hunyjunk szemet előttük, emlékezzünk rájuk, sőt Írjuk fel azokat. A következő alkalommal nem ismételjük meg ugyanezeket a hibákat.

2. Ha nagy sikert könyvelhetünk is el, őrizkedjünk attól, hogy a következő tervezésünkben megismételjük önmagunkat. E következő munkának épp azzal kell felfrissítenie bennünket és örömet hoznia, hogy cseppet sem hasonlit az előzőhöz, hanem uj módszereket alkalmazunk, uj módon közelítjük meg célunkat.

Természetesen az első munkánk során szerzett ' tapasztalatainkat gyümölcsözően felhasználhatjuk a továbbiakban, de a már kipróbált módszerekre támaszkodva feltétlenül uj feladatokat is ki kall tűznünk magunk elé, amelyeket az uj színdarab diktál és amelyek megoldása segítségével legjobban kifejezhetjük ennek az uj műnek mondanivalóját.

Ha már nagy tapasztalatokkal rendelkezünk s hires színházi díszlettervezők lettünk, akkor is állitsuk szabályként önmagunk elé, hogy minden uj munkánkban legalább öt százalékban uj, általunk még soha nem alkalmazott, kipróbálatlan anyaggal, uj diszletváltási technikával kísérletezzünk, és ami a legfontosabb, friss és uj szemmel fogjunk a díszletek tervezéséhez, legalább a részletekben.

Attól a naptól kezdve, amikor elsajátítjuk a színpadi technikát és a leghelyesebb módszereket, magabiztosan dolgozhatunk és nyugodtak lehetünk afelől, hogy elképzeléseink sikerülnek.

De ettől a naptól kezdve fenyeget az a veszély is, hogy unalmas, kis igényű díszlettervezővé válunk, munkánk nem viszi már előbbre a színházművészetet, hanem egyre inkább halálos unalmat áraszt s ennek eredete mindig az "akadémizmus", a valamikor "bevált",de ma már elfakult művészet.

107