Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
3. Eugene Ionesco - Színház és antiszínház
re keltsük a tárgyakat, lelket öntsünk a díszletbe, konkretizáljuk a szimbólumokat. Mint ahogy a gesztus, a cselekvés, a pantomim folytatják a szavakat és helyükbe lépnek olyankor, amikor • a szavak elvesztik jogosultságukat, éppúgy a színpad anyagi elemei viszont tovább növelhetik a gesztus, a cselekvés és a pantomim intenzitását. "^x// Ily módon a nyelv viszonylag kisebbrendü funkcióra korlátozódik. Ionesco szerint a szinház nem remélhet versenyképességet azokkal a kifejezési formákkal, amelyekben teljes a nyelv autonómiája - a filozófia diszkurziv beszédével, a költészet vagy az epika leiró nyelvezetével. Erre a célra - érvel Ionesco - a szinpsdi nyelvhasználat határai túl szükek, hisz ez a nyelv nem lehet más mint "dialógus, egymással küzdcukonfliktusban álló szavak." A színházban a nyelv nem öncél, hanem egy elem a sok között; ez iró szabadon bánhat vele, ellentmondást teremthet szöveg és cselekmény között, vagy akár teljes mértékben felbomlaszthatja az alakok nyelvét. És ez is Írói fogás, amely a Ionesco színházát meghatározó intenzitás-növelési séma szolgálatában áll. A nyelvet úgy tehetjük szinházi anyaggá, ha "önnön paroxizmusáig hajtjuk. Ha meg akarjuk adni a színháznak a maga igazi dimenzióját, vagyis a végletességet, akkor magukat a szavakat kell legvégső határaikig feszítenünk, a nyelvet kell majdnem robbanásig hevítenünk vagy bemutatnunk, miképpen pusztítja el önmagát,mert képtelen saját jelentésének hordozására.«Z***/ Ionesco drámáinak sémáját az intenzitás-növelés, a felgyorsulás, a felhalmozódás határozza meg; a burjánzás a paroxizmusig fokozódik, amikor is a pszichológiai feszültség az elviselhetetlenig hévül; vagyis az orgazmus sémájával állunk szemben. Ezt szükségképpen kell követnie egy olyan oldódásnak, amely könnyit a feszültségen és azt a derű érzetével helyettesit!. Ez a felszaba/x/ Expérience du Théâtre, i.m. 262. 0. /xx/ üo. /m/ Oo. 55