Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
3. Eugene Ionesco - Színház és antiszínház
A leckében mindenfajta tekintély és hatalom szexuális, szadisztikua természete lepleződik le. Ionesco azt mondja: még egy olyan, látszólag ártalmatlan tekintély! viszonyban is, mint a tanáré és a tanítványé, megvan mind ama erőszak és uralomvágy, agresszivitás és birtoklási igény, gonoszság és kéj, amelyből a hatalommindpn megnyilvánulása összetevődik. Ionesco azért világíthat rá erre a rejtett tartalomra, mert rendelkezésére áll a nem-irodalmi slinház technikája, amelynek révén szerző és rendező a dráma szövegét másodlagosnak, feláldozhatónak kezelheti. Mialatt a nyelv a kérdés-felelet, a kért és kapott információ síkján marad,az akció egyre hevesebb, érzékibb és brutálisabb lehet. Az egész, gondosan kidolgozott közlési, tájékoztató /ez utóbbi parodisztikusan értendő/ és fogalmi apparátusból nem marad más, mint az az alapvető tény, hogy a tanár uralkodni akar tanítványán, birtokba akarja venni. Ionesco A leckét "drame comique"-nak titulálta. Bizonyos, hogy nagyon mulatságos, de ugyanakkor mégis kérlelhetetlen és pesszimista alkotás. A Székek szituációja éppoly erőteljes és elevenbe vágó, mint amilyen hatásos szinpadilag. A láthatatlan személyekből álló tömeg jelenlétének érzékeltetése bravúros erőpróba a szereplők számára és sikeres megvalósítás esetén mindenképpen döbbenetes hatású szinpadi látványt nyújt. Az olyan tipusu dráma, mint a Székek lényegében egyetlen, életre keltett költői kép - komplex, többértelmü, sok dimenziós. A képnek, mint szimbólumnak és mítosznak szépsége és mélysége meghalad minden értelmezési törekvést. Természetes, hogy benne rejlik egy egész élettapasztalat közölhetetlenségének témája; természetes, hogy az emberi élet haszontalanságát és csődjét állítja színpadra, amelyet csak az öncsalás és egy rajongó, kritikátlan feleség odaadása tesz elviselhetővé; természetes, hogy szatirizálja a társasági csevegés ürességét, a lapos közhelyek gépies cseréjét, amely akár a pusztába hangoznék el. Benne rejlik a drámában, mint erőteljes elem, az iró önnön tragédiája is: a székek sora színházat idéz; az üzenet elmondására rendelt hivatásos szónok, a XIX. század közepének romantikus jelmezében, a színész, aki a maga egyéniségét a drámairó és a közönség 44
