Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

3. Eugene Ionesco - Színház és antiszínház

közé iktatja. De az üzenet értelmetlen, a hallgatóság pedig üres széksorokból áll - minden bizonnyal nagyszerű kép ez a művész, a drámairó saját helyzetének abszurditásáról.

Mindezek a témák a Székekben egymásba fonódnak. De a darab alapproblémájA maga Ionesco határozta meg: "A dráma témája - irta Sylvain Dhomme-nak, az első előadás rendezőjének - nem az üzenet és nem is a két öregember életének kudarca, erkölcsi katasztrófája, hanem maguk a székek; vagyis az emberek hiánya, a császár hiánya, Isten hiánya, a lényeg hiánya, a világ irrealitása,a metafizikai üresség. A dráma témája a semmi... a láthatatlan elemeknek egyre világosabban kell jelen lenniök, egyre reálisabbá kell válniok /hogy a realitást irreálissá tegyük, reálissá kell tennünk az irreálist/, ameddig csak el nem jutunk ahhoz a ponthoz - amely az okoskodó szellem számára elfogadhatatlan -, amikor az irreális elemek megszólalnak és megmozdulnak... és a semmi hallhatóvá, konkréttá válik..

A Victimes du devoir /A kötelesség áldozatai/... azonban nemcsak Ionesco szinházelméletét öltözteti szinpadi formába /elsőként számos további olyan kisérlet sorában, amely Molière Versailles^ -i rögtönzésének hagyományát folytatja/. Nem pusztán pszichológiai és filozófiai vizsgálódás vagy sumák psiródiája, hanem mindenekelőtt nyomasztó lidérces álom, amely mélységesen átérzett formában, gyötrődve fejezi ki szerzője élményét a lét abszurditásáról és kegyetlenségéről. Ionescónak, akár Kafkának és Beckettnek, mindenekelőtt az a célja, hogy saját életérzését próbálja közölni, hogy elmondja a világnak, milyen érzés, mit jelent az ő számára, amikor azt mondja, "vagyok" vagy "élek".Ez minden munkájának kiindulópontja:

"Minden drámám két alapvető tudatállapotbsm gyökerezik... E két alapérzés egyfelől az állékonyság, másfelől a súlyosság; az ü^ Ionesco levele Sylvain Dhomme-hoz; idézi P. Towarnicki: Des chaises vides... à Broadway. Spectacles, Paris 1958. julius '2. sz.

45