Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
2. Arthur Adamov - A gyógyítható és a gyógyíthatatlan
olyan jelenet tanúja lett, amely villámcsapásként tárta fel az általa kifejezni kivánt drámai valóságot. Két csinos lány haladt el egy vak koldus előtt és valami sláger refrénjét dúdolták: "Behunytam a szemem, csodálatos volt!" Ez vezette arra az ötletre, hogy "a színpadon, amilyen nyersen és láthatóan esak lehetséges", bemutassa "az ember magányosságát, az emberek közötti kapcsolat hiányát".^ _ Hem lehet kétséges, hogy a la Parodie-tól /A paródia/ a Paolo Paoliig való fejlődés, hála az iró alkotó erejének, fokozatos felszabadulást jelent a neurózis és a mélységes egyéni szenve - dés lidércnyomása alól. Az egész irodalomtörténetben nehéz diadalmasabb példát találni a szublimálás alkotó folyamatainak gyógyitó erejére, lenyűgöző látvány végignézni, miképp omlanak le fokozatosan a gátak, amelyek a szindarabsorozat szerzőjét a mindennapi élet realitásainak ábrázolásában megakadályozták; megfigyelni, miképp szerzi meg a szükséges önbizalmat, hogy az őt hatalmukban tartó rögeszméket puszta anyaggá változtassa, amelyet immár ő formálhat és ő tarthat hatalmában. Korai drámái a valóságban tudatalattijának kisugárzásai voltak, amelyek rémületes fantáziaképek hűséges másolataiként vetitődtek a színpadra. A Paolo Paoli tudatosan megtervezett és racionálisan irányított alkotás. Ugyanakkor viszont elmondhatnánk, hogy amit az iró racionalizmusban és tudatos ellenőrzésben nyert, azt elvesztette a nagyszerű őrületben, a kisértő erejű neurózisban,amelyből a korábbi drámák mágneses, költői hatása fakadt. S ni több: amidőn Adamov a maga támadását a politikai és társadalmi frontra összpontositotta, beszűkítette saját látókörét. Ha a La Grande et la petite manoeuvre-ben /A nagy és a kis hadművelet/ a forradalmárok hiábavaló küzdelme volt a kis hadművelet, mig a nagy hadműveletet az emberi állapot mindent magába záró, a társadalmi küzdelmet eltörpitő abszurditása jelentette /x/Uo. 29
