Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
1. Samuel Beckett - Az én keresése
a másikra".'"' Maga az idő szivja ki a nyelvből az értelmet. A Kraep utolsó tekercsében Krapp legjobb éveiben elhangzott»szépen megfogalmazott idealista hitvallásai a megöregedett Krapp számára üres hangokká váltak. Az All That Paliban /Mind az elbukók/ Mrs. Rooney kisérletei, hogy az útközben eléje kerülő emberekkel kapcsolatot teremtsen, ahelyett, hogy a barátság hidját vernék közé és közéjük, csak arra jók, hogy még jobban elidegenitsék a többiektől. Es az Embersben /Parazsak/e zvenlőségjel kerül az öregember tűnődései és a parton megtörő hullámok zaja közé. De ha Beckett nyelvhasználatának az a célja, hogy a nyelvet mint a fogalmi gondolkodás közegét vagy mint az emberi állapot problémáira adott előre gyártott válaszok közlési eszközét devalválja, ezt az állandó gyakorlattá vált nyelvhasználatot paradox módon mégis kisérletnek kell tekinteni, hogy ő maga kapcsolatot teremtsen a többiekkel, közölje a közölhetetlent. Az ilyen vállalkozás paradox lehet, mégis értelmes: támadja azok olcsó és könnyű kényelmességét, akik szerint ha egy problémát nevén neveztünk, már meg is oldottuk és akik azt hiszik,hogy a világot takaros osztályozásokkal és megfogalmazásokkal hatalmunkba keríthetjük. Az ilyen kényelmesség állandó táptalaja a csalódások láncolatának. A készen kapott megoldások és előre gyártott jelentések illuzórikus és abszurd voltának felismerése távolról sem vezet kétségbeeséshez; ellenkezőleg, kiindulópont egy újfajta tudatosság felé, amely egy újonnan meglelt szabadság megkönnyebbült derűjével veszi tudomásul az emberi állapot titokzatosságát és borzadályát: "Mert ha nem tudunk semmit, az semmi; ha nem akarunk tudni semmit,semmi az is ;de ha túljutottunk azon, hogy bármit is tudjunk, akkor a közömbös kutató leikébe béke telepszik.»Z*3/ Beckett egész munkásságát úgy tekinthetjük, mint a pusztán fogalmi értelemben vett okoskodás mögött rejlő valóság kutatását. Endgame. i.m. 70.o. yoXioyt i.m. 64. o. 24
