Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
Bevezetés. Az abszurd abszurditása
zőtől, hogy maga vonja le saját következtetéseit és kövesse el saját tévedéseit. A darab nem tett fel semmilyen konkrét kérdést, nem kényszeritett a nézőre valami dramatizált erkölcsi tanulságot, nem kecsegtetett semmilyen specifikus reménnyel. Most is várjuk Godot-t és várjuk majd a jövőben is. Ha a díszlet túl sivár lesz és a cselekmény túl lassú, akkor majd szidjuk egymást és megesküszünk, hogy végleg elmegyünk - de a helyzet az, hogy nincs hová elmenni ! Azt mondják, hogy maga Godot és a dráma egyes nyelvi fordulatai és alakjai azóta állandó részei lettek San Quentin saját nyelvének, intézményi mitológiájának. * ' Miért tett az állítólagosán ezoterikus avantgárd egyik drámai alkotása ilyen közvetlen és ilyen mély hatást egy, fegyencekhől álló közönségre? Mert olyan szituációt tárt eléjük, amely bizonyos értelemben azonos az övékével? Talán. Vagy talán azért, mert csiszolatlan egyszerűségűkben előre meghatározott elképzelések és készen vett várakozások nélkül jöttek el a színházba és ezért nem estek abba a félreértésbe, amely annyi tekintélyes kritikust csalt csapdába, amikor a drámát a cselekmény, a fejlődés, a jellemábrázolás, a feszültség vagy a puszta józan ész hiányában marasztalták el. Mindenesetre bizonyos, hogy a San Quentin-i foglyok nem gyanusithatók az intellektuális sznobizmus vétkével, amelyet gyakran vetettek szemére a Godot-ra várva nézői jó részének; róluk nem mondható el, hogy szinlelt tetszéssel fogadnak egy darabot, amelyet még csak nem is kapiskálnak, pusztán azért, hogy jól értesültnek tűnjenek. A Godot-ra várva San Quentin-i fogadtatása, továbbá Ionesco, Adamov, Pinter és mások müveinek széles körű sikere azt tanúsítja, hogy ezeknek a drámáknak, amelyeket olyan gyakran legyintenek el fölényesen értelmetlenség vagy misztifikáció címén, igenis van mondanivalója és meg lehet őket érteni. Az értetlen— ^^San Quentin News, 1957. november 28. 5
