Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

6. Az abszurd hagyománya

A Victor sok szempontból vetiti előre Ionescót: amikor az egyik szereplő hiteles kivonatokat olvas fel a Le Matin 1909.szeptember 12-i számából, a sablonokkal megrakott nyelv banalitása válik a paródia célpontjává; Ionescőra emlékeztet a konvencionális szinház paródiájának és a puszta abszurditásnak a keveréke is. Vitrac müvéből azonban hiányzik az a formaérzék és költőiség, amely Ionesco őrültségének rendszert - és bájt kölcsönöz. Itt az elemek elegyedése nem teljes, lidércnyomás váltakozik diákheccel.

Vitrac későbbi drámái hagyományosabb formához térnek vissza, ám néhányuk még magán viseli a szerző szürrealista kalandjának nyomait. Még az olyan szociológiai-politikai jellegű dráma is, mint a Le Coup de Trafalgar /A trafalgari csapás. 1934; kép a párizsi társaság egy rétegéről, az első világháború előtt,alatt és után/, elragadó, bolondos humor jegyeivel ékeskedik, a Le Loup-Garou-ban /A farkasember/ pedig, ebben a divatos elmegyógyintézetben játszódó komédiában, az őrültek mesteri technikával bonyolított párbeszédei világosan utalnak a szerző szürrealista élményeire.

Vitrac szürrealista drámáit Antonin Artaud rendezte és maga is irt egy-két figyelemre méltó drámai szkeccset, de az abszurd szinház szempontjából igazi jelentősége elméleti Írásaiban és színházi vállalkozói gyakorlatában rejlik. Artaud kora egyik legrendkivülibb egyénisége volt, szinész, rendező, próféta, káromló, szent, őrült - és nagy költő; képzelete minden bizonnyal túlszárnyalta tényleges szinházi teljesitményeit. Ám látomása egy mágikus szépségű és mitikus erejű színpadról mind a mai napig a szinház egyik leghatékonyabb kovásza maradt. Noha dolgozott Dullin alatt és rendezte a rövid életű Théâtre Alfred Jarry előadásait, forradalmi jellegű szinházi koncepciója csak azután kristályosodott ki, hogy az 1931-es gyarmati kiállításon megnézte a ball szigeti táncosokat. Elgondolásait szenvedélyes kiáltványsorozatban foglalta össze, amelyek később közös kötetben, a Le Theatre et son double-ban /A szinház és visszájaJ.938/ jelentek meg.

137