Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

6. Az abszurd hagyománya

volt - a görögök koturnuson jártak; Shakespeare a holtak hatal­mas szellemeivel társaLjott. Feledésbe merült, hogy a szinház elsőrendű szimbóluma a maszk... A maszk törvényt rejt magában s ez nem más, mint a szinház törvénye - a szinházban a nem-valós ténnyé alakul. Egyetlen pillanat tartamára bebizonyosodik, hogy a legbanálisabb dolog lehet nem-valós és ’isteni’ és épp ebben rejlik a legnagyobb igazság. Az igazságot nem az értelem zárja magába; nem a filozófus találja meg, hanem a költő... A színház­nak nemcsak a ’való’ élettel kell dolgoznia; amikor felismeri a dolgok mögötti dolgokat, ’szürreális’ lesz. A tiszta realizmus az egész irodalom legnagyobb tévedése volt."^x^ A szinház nem lehet puszta eszköz a polgár jó érzésének bizto­sítására; ellenkezőleg, meg kell ijesztenie a polgárt, ismét gyermekké kellváltoztatnia. "A legegyszerűbb mód erre a gro­teszk, de nem az a groteszk, amely nevetésre serkent. Az embe­rek egyhangúsága és ostobasága olyan végtelen, hogy adekvátul csak az enormitások ábrázolhatják. Legyen tehát az uj dráma e­­normitás."/,xx^ Hogy a szinház ebben a technizált korban ugyan­olyan hatást érhessen el, mint a maszkok, használja fel a hang­lemezek, villanyujságok, megafónok technikáját. A szereplők le­gyenek maszkos, gólyalábakon járó karikatúrák. Nagyszabású manifesztum ez, amely pontosan jellemzi az abszurd szinház nem egy vonását és célját is. Mégis,a két dráma, amely­ben Soll e gondolatokat tetté akarta változtatni, csalódást kelt. A kétfelvonásos Der Unsterbliche /A halhatatlan/ egy zseniális muzsikusról szól. Egy pénzember elszereti tőle kedvesét és 5 nagy összegért eladja lelkét vetélytársának. A lélek elrablása úgy megy végbe, hogy a lelket filmre veszik és igy a muzsikus halhatatlan lesz. A második felvonásban a hűtlen szerető két­ségbeesve keresi a muzsikust, ám közben flörtöl egy ifjú férj­jel, aki esküvője után uj feleségével azért érkezett, hogy a pénzember-férj lefényképezze őket. A végén Sebastian, a muzsi­/x/ Uo., 64-5. o. /xx/ Uo., 65. 0. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom