Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
6. Az abszurd hagyománya
rül feli a világ nagyjai csupán színészek, akiknek a színpadot elhagyva vissza kell adniok hatalmuk jelvényeit. A barokk korszak egy másik nagy allegorikus drámájában, Jakob Bidermann német jezsuita Cenodoxusában /1635/ ördögök és angyalok küzdenek a hős leikéért és a halál órájában a kórus ezt énekli! Vita enim hominum Nihil est, nisi somnium. Kert az emberi élet Semmi más, csak álom. Más fajtájú álmok a szertelenül kegyetlen barokk drámák, amelyek legismertebb példái John Webster tragédiái és Cyril Tourneur A bosszúálló tragédiája cimü müve - vad lidércnyomások szenvedésről és bosszúról. Az allegória divatjának hanyatlásával a fantázia eleme kerül túlsúlyba - az olyan szatirikus fantáziákban, mint Swift Gulliverje. vagy az olyan gótikus regényekben, mint Walpole The Castle of Otrantó.ja /Az ctrantói kastély/; ez utóbbiban egy titokzatos sisak tör be a kastélyba olyan álomszerű elkerülhetetlenséggel, mint ahogyan Ionesco drámájában az egyre növekvő holttest árasztja el Amédée lakását. Ha a barokk allegória álomvilága szimbolikus, de szigorúan racionális volt, a XVIII. és a korai XIX. százed álomirodalma egyre sűrűbben alkalmazza a bizonytalan személyazonossá— gu alakokét, a hirtelen jellemátalakulásokat, hely és idő lidércnyomásos változásait. E. T. A. Hoffmann,Gérard de Nerval és Barbey d’Aurevilly a mesterei ennek a műfajnak. Fantasztikus elbeszéléseiket kortársaik, úgy lehet, egyfajta népszerű tudományos kalandirodalom termékeinek tartották; ma lényegileg álmoknak és fantáziaképeknek, agresszió, bűntudat és vágy kivetitéseinek látjuk őket. De Sade márki szertelen, orgiasztikus fantáziaképei még nyilvánvalóbban pszichológiai realitásokat vetítenek ki az irodalmi fantázia formájába. Megjelenik az álom-motivum a drámairodalomban is, valóságos események formájában, amelyek az őket átélő együgyű alak szemében á105
