Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
6. Az abszurd hagyománya
Grabbétól és Büchnertől a fejlődés vonala egyenesen vezet tovább '»Yedekindhez, a dadais iákhoz, a német expresszionizmushoz és a fiatal Brechthez. * Mielőtt azonban ezekhez és az abszurd dráma más közvetlen előzményeihez térnénk, bele kell kapcsolódnunk egy másik olyan ősi áramlat történetébe, amely hozzájárult az abszurd drámák sajátos jellegének kialakításához - vagyis a verbális nonszensz irodalmába. "A nonszensz élvezete - mondja Freud a komikum forrásairól szóló tanulmányában/,X// - abban a szabadságérzetben gyökerezik,amely eltölt bennünket, ha ledobhatjuk a logika kényszerzubbonyát." A- mikor Freud, több mint ötven évvel ezelőtt, ezt a tanulmányt irta, sietett hozzátenni, hogy ez az élvezet "a komoly életben csaknem az eltűnés fokáig rejtve marad", s igy példáit a gyermek élvezetében kellett keresnie, aki szavakat fűz össze, anélkül,hogy jelentésükkel vagy logikai rendjükkel törődnék, vagy alkoholmámorban lévő diákok bolondozásában. Minden bizonnyal jelentős tény, hogy ma, amikor az embernek minden eddiginél nagyobb szüksége van rá, hogy a "komoly, felnőtt életben" racionális legyen, az irodalom és a színház növekvő mértékben ad teret ennek a nonszensz általi felszabadulásnak, amelyet az első világháború előtti Bécs merev polgári, világa semmiféle mezben nem volt hajlandó eltűrni. Pedig háta nonszensz-irodalom és a nonszensz-költészet számos évszázadon át kinált gyönyörteli szabadulást a logika béklyóiból. Robert Benayoun a maga lenyűgöző Anthologie du Honsense-át/A nonszensz antológiája/ a XVIII. századból származó francia skolasztikus nonszensz-versekkel nyitja meg. És igy olvashatunk Philippe de Rémi, Sire de Beaumanoir /1250-1296/ Fatrasies-.iában /Halandzsák/ egy savanyu heringről, amely megostromolta Gisor városát és egy régi ingről,amely pereskedni akart a törvényszéken: ^ Freud: Der Witz und seine Beziehung zum Unbewussten, 1905, Fischer, Frankfurt 1958. 101. o. & ~ 92
