Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

Mindebből világosan látszik az, hogy a fennmaradt színházi vonatkozású képzőművészeti ábrázolásokat - származzanak azok bármely korból - hiteles színházi ábrázolásnak, s igy közvetlen és teljes értékű színháztörténeti forrásnak elfogadni nem lehet. Ugyanakkor természetesen azt nem vonjuk kétségbe, hogy a képzőművészeti emlékeket- akár közvetlenül szinházi tárgyuak, akár nem azok - közvetett szinházi forrásanyagként, b i - z o nyos vonatkozásban fel lehet és fel is kell használni. Ugyanis egy-egy kor képzőművészeti alkotásaiban igen sok jellemző vonást találhatunk a kor Ízlésvilágára, viselettörténetére stb. vonatkozóan. Ilyen értelemben már az előző fejezetűnkben is hivatkoztunk éppen Chodowiecki egyik metszetére. 14.

Természetesen teljesen más a helyzet a szinházi tevékenységet ábrázoló, egykorú képzőművészeti alkotásokkal. Ilyen is akad elég szép számmal szinte valamennyi kor képzőművészetében, kezdve az ilyenfajta antik görög vázarajzoktól napjainkig. /Szinházi tevékenység alatt itt a szinházi műhelymunkát értjük!/ Az ilyen tárgyú képzőművészeti alkotásokból már elég sokat lehet meríteni a szinházi rekonstrukciókhoz, elsősorban a szcenika és a kellékek vonatkozásában. Természetesen azonban ezeknél is gondosan figyelembe kell venni a képzőművészeti alkotások sajátos kifejezési törvényszerűségeit s a felhasználásnál ennek megfelelően a nyert adatokat transzponálni és értékelni kell. E müvek ilyenformán már a tényleges tárgyi emlékek kategóriájába tartoznak és mint ilyenek elsőrendű forrásanyagnak tekinthetők.

Visszatérve azonban a színpadi jelenetábrázolások jelentőségének manapság oly divatos el túlzásához, még egy példával szeretném illusztrálni az ezekből levont téves következtetések egyik érdekes prototípusát. Ehhez újra fel kell idéznünk Bieber egyik, korábban már idézett passzusát, amely szerint az antik vázákon ábrázolt színpadi jelenetek "bizonyitják, hogy e darabokat hogy adták elő és hogy ismételték számtalanszor, nemcsak Athénben, hanem szerte a görög műveltség világában, igy többek között Szicíliában és Dél-Itáliában, az úgynevezett Nagy-Görögországban."15*

Korábban e kérdésben csak olyan szempontból vitatkoztunk Bieberrel, hogy e rajzokból egyáltalán lehet-e következtetni egyes antik tragédiákra, vagy kiváltképp azok valamely előadására. Most e vitában egy lépéssel tovább kell mennünk, mivel Bieber e vázarajzokból ennél sokkal messzebbmenő következtetéseket is levon az egész antik görög színjátszás struktúrájára, pontosabban szervezetére. vonatkozólag. Ezek között a legfontosabb következtetés az, hogy - szerinte - az Euripidész-tragédiákat - s általánosítva valamennyi antik görög tragédiát - sorozatosan játszották egész Nagy-Görögország területén, csakúgy, mint manapság egy színpadi világsikert, amelyet rövid idő alatt a világ számos színháza bemutat. Erre vonatkozóan természetesen semmiféle más forrása nincs

84