Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Miért játszott három színész hét szerepet?
Mindezen túl azonban igazán semmi okunk nincs egyébként abban kételkedni, hogy Chodowiecki mestert esetleg egykorú előadások is ihlették egyes rajzai elkészítésénél, de azt az alapvető különbséget egy pillanatra sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy e rajzok, bármilyen ihletéssel készültek is, egy más műfaj, a könyvillusztráció reprezentánsai. E rajzok túlnyomó többségének esetében a színházi ihletés fel sem tételezhető, mivel a mü előbb jelent meg könyvalakban, mint színpadra került volna. Más esetekben, amikor a könyv csak a színházi bemutató után került kiadásra, elképzelhető valamiféle közvetett színházi ihlető hatás is, elsősorban a kor színpadi Ízlésvilágát és kosztümstilusát illetően. De akár egyik, akár másik esetről van szó, a metszetek műfajukat tekintve minden esetben könyvillusztrációk. Bizonyítja ezt elsősorban vertikális formátumuk, szemben a színpadi ábrázolások szükségszerűen h or i z o n t á 1 i s formátumával. /A könyv ugyanis mindig á 1- 1 ó formátumú, a színpadkép pedig, a szinpadnyilások formájárból kifolyólag, mindig fekvő formátumul/ A vertikális formátum viszont bizonyos kompoziciós követelményeket állít rajzolója elé, ellentétben azzal a kompoziciós kényszerre^ amelyet a színpadkép horizontális formája gyakorol a színpadi kép megalkotóira, a díszlettervezőre és a rendezőre. A színjáték időbelisége s az ábrázolás térbelisége között itt' jóval kisebb az ellentmondás, mint a görög vázák esetében lenne, ha azok csakugyan színházi előadásokat ábrázolnának. E metszetek ugyanis nem tűzik maguk elé azt a lehetetlen célt, hogy egy rajzon az egész szinielőadást vagy az előadott dráma egész cselekményét próbálják meg ábrázolni. Chodowiecki kiragadja az előadás, illetőleg a darab néhány legjellemzőbb - vagy grafikailag leghatásosabban ábrázolható - pillanatát, ezeket rajzolja le s ezek sorozatával próbálja az egész darabot képi utón illusztrálni. Természetesen az e metszeteken látható jelenetek igy semmiképpen nem hasonlíthatnak az egykorú színpadon lezajlott jelenetekhez. A formátumból adódó kompoziciós kényszer mindenekelőtt az egész színpadkép egy részletének kiemeléséhez vezet. Tehát a rajz a színpadi térnek csak egy részét ábrázolja. Ugyanakkor aizonban e leszűkített térre a rajzoló összetömöriti a jelenet valamennyi szereplőjét, tekintet nélkül a színpadi állás valóságos térviszonyaira. A színpadi tér mélységének ábrázolását is a grafikai kifejezőeszközök lehetősége szabja meg. A távlat, és főképp a fény grafikai ábrázolása pedig teljesen más, mint a színpadi valóságos terében lejátszódó jelenetek 1 á t v án y a . 83
