Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
dolom sokkal gyakoribb az az eset, bogy a színházakban általában olyan szerzők müveit játszották, akik tisztában voltak a színpad törvényeivel, kifejezési lehetőségeivel és korlátáival, s már müveik írásakor is tekintettel voltak erre. Erre utal egyébként az is, amit a romantikus dráma dialógustechnikájáról korábban mondottunk. Nem véletlen az, hogy a kor drámaírói között milyen sok az aktiv színházi ember, színész vagy rendező, olyan is aki elsősorban színész volt és éppen a színház szükségletei érdekében irta darabjait és olyan is — mint például Schiller esetében láttuk -, aki költő volt ugyan elsősorban, de azért a színházban aktív rendezői munkát végzett. Persze azért ezt az összefüggést nem lehet abszolút törvényszerűségnek tekinteni, hiszen nem valamennyi szerző működött aktívan színházban is és nyilván igen sok darab esetében kellett a színészeknek, vagy esetleg magának a szerzőnek az átdolgozás, a színpadra alkalmazás eszközével élni. Érdemes e problémátközelebbről is megvizsgálni, amennyiben ugyanis találunk megfelelő nyomokat az átdolgozások mikéntjére, úgy még többet tudhatunk meg a kor színházi kifejezőeszközeiről, konvenciórendszeréről. Két irányban adódik lehetőség e probléma vizsgálatára. Az egyik és a kézenfekvőbb az, amikor olyan darabok egykorú előadását vizsgáljuk, amelyek nem ebben a korban Íródtak és nem erre a színházi konvenciórendszerre. Ilyenek például a Shakespeare-drámék előadásai és átdolgozásai a német romantikus színpadokon. Az ilyen összehasonlítás igen élesen veti fel a konvenciórendszerek különbözőségét és éppen ezért igen komoly rekonstrukciós lehetőségeket rejt magában. Mi ezzel azonban csak a későbbiek során fogunk foglalkozni, hiszen az összehasonlítás egyik alapvető feltétele, hogy legalább ilyen rendszerességgel, mint azt a romantikus színjátékkal tettük, megvizsgáljuk önmagában is a másik összehasonlítandó konvenciórendszert. Egyelőre tehát a lehetőségek másik csoportját vizsgáljuk, azt hogy a kor színdarabjai milyen szükséges átalakítások utján kerültek szinre, tehát az adott színpadi konvenciórendszer miféle átdolgozásokat tett szükségessé az Íróasztal mellett megirt darabokon. Mindenekelőtt először az átdolgozások tényét és szükségességét szeretnénk bizonyitani. Schiller a HARAMIÁK, cimü tragédiáját még ifjúkorában irta, mielőtt még a mannheimi színházhoz szerződött volna, s a mü is előbb - 1871-ben - jelent meg könyv alakban, mint amikor színházban bemutatták. Az előadás szerencsére fennmaradt szinlapja egyértelmű bizonyíték arra, hogy az előadott dráma nem egyezhetett teljesen a könyv alakban> megjelenttel. A bemutató előadás szinlapja - az előadás 1872. január 13-án volt a mannheimi színházban - a darabot a következőképpen jegy-60
