Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
a fenékíalon lehetett, a játéktér előbb lévő részeinél is sokkal rosszabb megvilágítással. Tehát az udvamagy, belépése piilanatában, túlságosan hátul és túlságosan sötétben volt ahhoz, hogy a felléptetésével szándékolt hatást elérhesse. Ehelyett volt szükség valami másra, ami e bejövetel n em vizuális frappiro zásét megoldhatta, pontosabban, ami a megoldhatatlan vizuális frappiro zást pótolhatta s ezt célozta nyilván a "szag’’-instrukció, akár valóban szaggal oldották meg, akár más, ehhez hasonló, nem vizuális és manapság már nem használatos effektussal. /Helyettesítő hangeffektusről nem lehet szó, mert bár ilyeneket igen gyakran használtak e korban - mennydörgés, kürtszó stb. -, de ezeket minden esetben közvetlen utasításban jelölték./ És ezzel egy igen érdekes elméleti problémára bukkantunk, amelylyel bővebben majd a következő fejezetekben fogunk foglalkozni: arra ugyanis, hogy a színjáték minden korban teljes illúziót akar a nézőnek nyújtani, s ha az adott technikai körülmények miatt ehhez bizonyos kifejezőeszközei hiányoznak, akkor keres ezek helyett más megválósithatókat, a kívánt hatás elérése érdekében. Erre vonatkozóan hadd idézzem ismét Nővérré-1, aki a fenti példája sommázásaként a következőket irta: "íme, Uram, a színház Ilyen illúziót kelthet, ha minden rész összevág s a művészek vezetőnek és mintának a természetet választják."56. 7. Eddigi fejtegetéseinket arra építettük, hogy a XVIII-XIX. század fordulója táján a szinpadi kifejezési lehetőségek korlátái bizonyos színészi és szinpadi kifejezőeszközöket kizártak a kifejezőeszközök arzenáljából s e hiányzó kifejezőeszközök pótlása érdekében más kifejezőeszközök és kifejezési formák kerültek előtérbe, amelyek azután lényegében meghatároz ták a kor szinjétékának formáját, stílusát. Igen ám, de ezzel kapcsolatosan felmerül egy igen figyelemre méltó probléma: az ugyanis, hogy a kifejezőeszközök használati lehetőségének korlátozottsága már a szinpadi megvalósítás stádiumában jelentkezik, tehát akkor, amikor a dráma mint irodalmi alkotás készen volt, nem egyszer nyomtatásban is megjelent, Tehát előbb volt az Irodalmi mü és csak azután jelentkeztek az előadási lehetőségek korlátái. Akkor viszont feltételezhető az, hogy az írott drámák szövegét a próbák során meg kellett változtatni s az is, hogy nem egy esetben az egykorú előadásban nem azt a szöveget mondták, ami a korábbi nyomtatás eredményeként klasszikusként ránkmaradt. Ilyesmi előfordulhatott, de úgy gon-59
