Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
Fennállhat azonban az idézett szerzői utasítás b e t ii szerinti megvalósítására egy másik lehetőség is: az, hogy az udvarmester belépése pillanatában, valamilyen technikai apparátusból, láthatatlanul és észrevétlenül illatot permeteztek a nézőtérre. Ez az elképzelt szerkezet igen egyszerű is lehetett, olyanféle, mint amilyenből manapság bizonyos effektusokhoz gőzt vezetnek a színpadra, s igy a kor technikai szintjén igazán könnyen kivitelezhető lett volna. Természetesen ez is csak hipotézis, de tulajdonképpen nem elképzelhetetlen. Ha mégis feltételezzük ezt, még akkor is fennmarad egy kérdés, az hogy ez egy s z éri rendezői ötlet volt-e, erre az egyetlen esetre, vagy általában használtak ilyenfajta effektust a kor színházában? Ha csak Schiller drámáira szorítkozunk, akkor úgy tűnik e g y e - d 1 az instrukció, mivel e müvekben más helyütt ilyent nem találunk, de a kor színházaiban előadott teméntelen, ma már elfeledett színdarab utasításai között esetleg igen. Egyszer talán egy szorgalmas filológus veszi magának a fáradságot ahhoz, hogy ilyen szempontból tüzetesen átvizsgálja a kor német repertoárjának jelentéktelen és ma már alig ismert darabjait is. De játsszunk tovább a lehetősé gael. Tegyük fel, hogy valóban használtak e korban "szag"-effektusokat a rendezők. Akkor viszont ez a kifejezőeszköz írott emlékek nélkül is létezhetett, miután az iró nem irta zárójelben a darabba instrukcióként, a rendező viszont csak szóban közölte ezt a s z i npadmesterrel, aki végrehajtotta az utasítást, de természetesen nem jegyezte fel. Úgy gondolom, most már kezd türelmetlenkedni az olvasó, hogy egy ilyen jelentéktelen, egyszer előforduló instrukcióval miért foglalkozom ilyen hosszadalmásán, kiváltképp akkor, amikor azt szemmel láthatóan nem tudom megnyugtatóéin eldönteni, hogy a szóban forgó instrukció az egykorú színpadon egyáltalán megválósitandó instrukció volt-e, s még ha az is volt, akkor is hogyan valósították meg? Nos, e kérdésekre valóban nem tudok feleletet adni, de azért a dologból néhány következtetést úgy gondolom le lehet vonni. Az egyik következtetés általános jellegű s ehhez az idézett instrukció csak apropóként szolgál. Az ugyanis, hogy az említett korban - és más színháztörténeti korokban is - létezhettek olyan specifikus színházi kifejezőeszközök, amelyek ma már nem használatosak és amelyekre vonatkozóan semmiféle Írott dokumentum nem maradt fenn. Ezeket nyilvánvalóan az egykorú rendezők találták ki s a velük dolgozó mesteremberek valósították meg, igy azután nem is csoda, hogy nem maradt utánuk írott emlék. Mi mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy a régebbi korok színjátékéban Csak azokat a kifejezőeszközöket kutassuk, amelyeket mi is ismerünk és ma is használunk. 56
