Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

A romantika - pislákoló gyertyafényben

tében, amikor Kalb udvamagy a miniszterhez megérkezik, záró­jelben a következőket olvashatjuk: "Kalb udvamagy pompás, de Ízléstelen udvari öltözetben, kamarási kulcsokat visel, azonkívül két órát, gyiklesöt és háromszögletű kalapot, haját sündisznó-fri­­zurára fodorittaíja. Nagy rikácsolással a miniszternek esik és az e g é s z nézőteret pézsmaillattal árasztja el," Hát ezen bizony érdemes egy kissé alaposabban elgondolkozni. Vajon mit jelenthetett a valóságban ez az instrukció? Lehetséges-e, hogy csak átvitt értelemben volt hivatva jellemezni a piperkőc ud­­vamagyot? E feltevésnek akkor volna létjogosultsága, ha Schiller más esetekben is használna ilyenfajta átvitt értelmű instrukciókat. Ilyeneket azonban Schiller szinte sohasem használt, instrukciói min­dig konkrét cselekvésre utasító, vagy konkrét lelkiállapot kifejezé­sére utaló rendezői instrukciók, még a korai darab­jaiban is, azokban, amelyeket még nem ő maga állított színpadra. Akkor viszont itt valami mást kell az instrukció mögött gyanítani, olyannyira, hogy megpróbálhatjuk akár az instrukció betű szerinti értelmezését is. Tegyük fel, hogy itt valóságos "szag"-instrukcióról van szó. Ez a mai szemlélő számára meglehetősen különösnek tiinik és túl azon, hogy az ilyen értelmezésnek nem túl nagy a valószínűsége és fő­képp bizonyíthatósága, még a technikai kivitelezését is elég nehéz elképzelni. Ámbár, ha jobban belegondolunk, az illatterjesztés tör­ténhetett például oly módon, hogy Kaim a kezében behozott vala­mi egykorú, divatos kelléknek álcázott parfümszórót, s ebből, konkrét színpadi já­ték formájában valódi parfümöt permetezett. Ez, ha a szórt illat eléggé átható szagu volt, úgy az ilyenfajta szín­házépületekben mindig jelenlévő, a színpadról a nézőtér felé irár­­nyuló huzat segítségével, pillanatok alatt érezhetővé vált volna a nézőtéren. E megoldás egyébként össze is vágna Kalb jellemé­vel, külsőségeivel és viselkedésével, kiváltképp akkor, ha e kor­ban ténylegesen divat volt az ilyenfajta kézi parfümszóró, a mai női puderdobozhoz, vagy az akkori tubákos szelencéhez hasonlóan. Erre vonatkozóan viszont a kulturtorténészektől kellene felvilágosí­tást kérni. Mindebből egy a lényeges: áz adott instrukció ilyenfajta megvaló­sítási lehetősége fennállt, annak ellenére, hogy ennek bizonyos fo­kig ellentmond az a körülmény, hogy akkor Schiller e kelléket fel­tehetően az instrukcióhoz konkrétan feltüntette volna, amint azt a két órával és a gyiklesővel megtette. Az is valószínű, hogy e fel­tételezett megoldás esetében a szerző a jelenet során a kellékre és e vele kapcsolatos játékra a minisztert valamiképpen reagéltat­­ta volna. A megoldás tehát elképzelhető ugyan, de valószinüsége igen csekély. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom