Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
ez az ellentmondás valóban csak látszólagos, mert egyfelől a korabeli színpadon, mint ahogy már erről is szóltunk, volt néhány olyan hely, ahol a világítás viszonylagos erőssége bizonyos fokig megvilágította a színész arcát. Ilyen hely adódott a rivalda közvetlen közelében és semmi okunk nincs abban kételkedni, hogy Garrick a fenti monológot közvetlenül a rivalda közelében adta elő, sőt, mint az a szövegből világosan kiderül, földre b o — r u 1 V a , tehát arcát közvetlenül a rivalda gyertyáinak közelében tartva. Végül is tehát Nővérré leirása e látszólagos ellentmondás ellenére is teljes mértékben alátámasztja feltevésünket a kor szinjátszóstilusára vonatkozóan. /Zárjelben azonban meg kell jegyeznünk, azt is, hogy az egykorú leírások olyankor is írnak a színész mimikájáról, amikor nem 1— lyen nyilvánvaló a láthatóság érdekében elfoglalt speciális színpadi helyzet. Úgy gondolom, hogy nem túl merész az a feltevés, hogy igen sok esetben a színészi arcjáték a "recenzens" kiegészítő fantáziájának szüleménye, éppen azért, mert a túlzottan kifejező gesztus és tartás feltétlenül enged következtetni a nem nagyon látható mimikára is. A. hagyományos színháztörténet egyik legnagyobb tévedése véleményem szerint éppen az, hogy e pszichológiai folyamatot nem veszi tekintetbe az egykorú leírásoknál, s azok minden kitételét betű szerint érti. Erről azonban majd a későbbiek során fogunk bővebben beszélni^ 6. A romantikus színjátszásra jellemző színészi kifejezőeszközök vizsgálata során szándékosan hagytuk utoljára a színpadi beszédet, a dikciót, mivel az az első pillantásra nem függ össze a gondolatmenetünk kiindulópontját képező egykorú vizuális viszonyokkal és ezen belül is a korábban részletesen ismertetett világítási körülményekkel. Azt persze külön is igen nyomatékoséin hangsúlyoznunk kell, hogy az összefüggés hiánya csakis első pillantásra és felületes szemlélés esetén áll fenn. A színpadi hallhatóság ugyanis minden esetben igen szorosán összefügg a színpadi láthatósággal. Erre utalt kiinduló példánk is, a pécsi Nemzeti Színház STUART MÁRIA előadásán előáUottfvilágitási zavarral kapcsolatban. Érdemes azonban e kérdésnél egy kissé hosszasabban elidőzni. Hiszen a hallhatóság fizikai törvények függvénye s mint ilyen a hangforrás erőssége, a terem akusztikai viszonyai, valamint a néző - pontosabban ez esetben a "hallgató" - hangforrástól való távolsága határozzák meg. E meghatározók között a láthatóság természetesen nem szerepel. Ez a hallhatóság abszolút értékének vizsgálatánál nyilvánvalóan igaz Is, csakhogy a színpadon nem az 51
