Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
fényéből fakadó korlátok kifejlesztettek bizonyos más, dramaturgiai kifejezőeszközöket, amelyekkel a szerzők pótolni próbálták a közönség számára hiányzó látványt. S a nagyobb nyomaték kedvéért azt is jeleztük, hogy e kifejezőeszközöknek csak addig van létjogosultságuk és dramaturgiai funkciójuk, ameddig a vizuális látványelemek valóban hiányoznak és azokat valóban pótolni kell. 5. Mind ez ideig még a romantikus színház világítási apparátusának csak egyik - és nem is legdöntőbb - funkcióját érintettük. Sokkal fontosabb ennél ugyanis a világítás másik funkciója: a szereplők megvilágítása. Vizsgáljuk tehát meg most azt, hogy a korábban leirt világítási lehetőségek s a rendelkezésre álló fénymennyiség mellett mi és mennyi lehetett látható a játszó színészből a romantika színpadán? Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a világitó testek elhelyezéséről, illetőleg elhelyezési lehetőségeiből következően a szín - padtér különböző pontjain nem volt azonos a fénymennyiség. -A. legtöbb fény - nyilvánvalóan — a rivalda közvetlen közelében volt s bár a fény alulról jött s felső deritőfény nem lévén az arc árnyékait kiemelte és a színész arcát eltorzította - mégis e fényben legalább látható volt a szinész arca. E kedvező lehetőség kissé hátrább, a szinpadtér középe táján már nem állott fenn, hiszen ott legfeljebb a csillár nyújthatott volna némi fényt, az azonban - a gyertyaláng természeténél fogva - lefelé nem világított. Hátrább , kétoldalt, közel a kulisszákhoz, tehát a játéktér szélein, ismét volt némi olyan terület, ahol a kulisszák hátára szerelt mécsesek fényétől világosabb lehetett a színpad. A körülmények ilyen számbavétele már különösebb vizsgálódás nélkül is szolgál bizonyos tanulságokkal. Mindenekelőtt azzal^iogy a szereplők, kivált a legfontosabb jelenetekben igyekeztek a rivalda közvetlen közelében tartózkodni s ha többen szerepeltek a jelenetben, úgy a rivaldával párhuzamosan egyenes sort alkottak, valamennyien arccal a közönség felé fordulva. Ez természetesen lehetetlenné tette ezt, hogy a színészek a valóságnak megfelelő alakzatban helyezkedjenek el a színpadon s a játék során egymással kontaktusban legyenek. E körülmény viszont kizárta a reális szituáció- és emberábrázolás lehetőségét. /Mályuszné Császár Edit Idézett tanulmányában még a gázvilágitás bevezetésének első időszakára vonatkozólag is ilyen színpadi elhelyezkedésre következtet, pedig a gáz fénye összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a gyertyáénál!/29. 43
