Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)

Miért játszott három színész hét szerepet?

egy hasonló példájánál is láthattuk, hogy milyen csinyján kell értelmezni példának okáért Lessir.gnek a színészi játékkal kapcsolatos realizmus- és természetessé g- i g é n y é t Az "utánzás", vagy éppen a 'természetesség"

fogalma és minősége ugyanis minden egyes színházi struktúrában merőben más lehet, ami természetesen nem vonja kétségbe ezen igény relativ igazságát A b s z o - lut igazságként fogni fel azonban ezen igény mai formáját és azt számonkémi más korokon és struktúrákon - nem célravezető dolog.

Mindent összevetve: az eintik görög színházzal kapcsolatos eddigi, teljesen ötletszerű vizsgálódáseiink eredményeképpen teljes bizonyossággal állíthatók a következők:

1. Az antik görög színházban a szerepek kiosztásánál semmiféle színészi szerepkör nem létezett

2. Abban a korban, amikor már három színész léphetett fel az antik tragédiák előadásain, ez a korlátozás csak a beszélő színészekre vonatkozott Néma szereplő felléphetett e hármas létszám felett is.

3. A néma szereplők alakíthattak önállóan is szerepet végig egy darab folyamán, de felléphettek úgy is, hogy bizonyos jelenetekben dublirozták valamelyik beszélő színészt valamelyik szerepében, többnyire olyankor, amikor az ezt a szerepet játszó színész a jelenetben éppen másik szerepet alakított

4. A karvezető, még ha viszonylag sok önálló szerepe - szólója - volt is, nem számított a színészek közé.

E teljes bizonyosságok mellett még néhány olyan jellemvonását is felsorolhatjuk az antik görög színjátszásnak, amelyeket vizsgálódásaink során bizonyítani ugyan nem tudtunk, azonban valósziniiségük igen nagy s éppen ezért érdemes volna e kérdéseket alapos kutatómunkával megnyugtatóan tisztáznt

E valószínűségek a következők:

1. Egy-egy előadás során, egy—egy szerepen belül, a színészek a maszkot feltehetően váltogatták, a nagyobb lelkiállapot-változásoknak megfelelően, erre a karénekek alatt, valamint olyankor, amikor a színész kiment a színpadról, volt is mód.

2. A jelmezeket és a személyi kellékeket feltehetően nemcsak mai értelműkben és funkciójukban használták, hanem egy jelképrendszer konkrét kifejezőeszközeiként a jellemábrázolás céljai érdekében.

2. Feltehetően a gesztus és a mozgás sem a mai értelemben vett reális szövegkisérő szerepet töltötte be, hanem ugyancsak önál-125