Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Előszó helyett: a szerző magamentése
képzelni, megpróbál a tettes fejével gondolkozni. Nos, történeti fe}-» tegetéseink éppen ilyenfajta vonatkozásban fognak eltérni a hagyományos színháztörténeti munkák koncepciójától: szemben ugyanis a hivatásos szinháztörténészek objektív, filológiailag alaposan alátámasztott kutatásaival, mi az egyes korszakok színházának vizsgálatánál megpróbálunk majd az egykorú alkotók fejével gondolkozni és a mások szorgos filológiai munkájával felkutatott és felderített egykorú körülmények közé megpróbáljuk majd az egykorú alkotó embert elképzelni. Vállalom annak ódiumát, hogy az igy kialakított kép, természetéből fakadóan, nagymértékben szubjektív és hipotetikus lesz, de szolgáljon mentségemre, hogy nem is tűztem magam elé olyan célt, hogy minden kétséget kizáróan próbáljam rekonstruálni régebbi korok szinjátékát, hogy minden izében adatokkal bizonyított, támadhatatlan és vitathatatlan képet adjak arról, miként játszottak színházat egyik vagy másik korban. Célom mindössze annyi, hogy megpróbálom el k épzelni, hogyan játsz háttá k színházat'egykori kollégáim. Elképzelésemhez természetesen igyekszemfelhasználnia fennmaradt és számomra hozzáférhető történeti adatokat, de egyetlen pillanatig sem próbálom eltagadni, hogy ezeket az adatokat célom érdekében nem objektiven fogom felsorolni, hanem nagyon is tendenciózusan csoportosítani. így azután gondolatmenetem minden bizonnyal egyoldalú és elfogult lesz a színház irányában, de szolgáljon mentségemre, hogy a hagyományos színháztörténet viszont ugyancsak mindig elfogult volt a színház rováséra. 2. Ha már az előszót a szerző mentegetőzésnek szántar engedtessék meg, hogy elöljáróban még egy olyan kérdésre térjen ki, amely előzetes megyarázat nélkül könnyen válhatna munkájával kapcsolatban igen komoly támadási felületté. Manapság ugyanis, amikor a marxista esztétika legfőbb problémaköre a művészet társadalmi vonatkozásainak és funkciójának kutatása, természetes, hogy a művészetekkel foglalkozó elméleti munkák legtöbbje e szempontból vizsgálja az egyes művészeti ágakat, azok történetét, az egyes műalkotásokat, vagy általában a művészi tevékenységet. E tendencia teljesen helyénvaló is, hiszen valóban az alapvető és legfontosabb művészetelmélet! problémák megoldását segíti elő. Az már viszont kevésbé helyes, hogy az ilyen irányú, fundamentális kutatások mellett háttérbe szorulnak az olyan kutatások, amelyek az egyes művészeti ágak, vagy műalkotások specifikus jellemzőivel, konkrét, tárgyi jelenségeivel, módszerbeli sajátosságai - val és alkotói gyakorlatávol foglalkoznak. 9
