Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1917 - 1921
Minden mü ujraalkotásának megvan a létjogosultsága, amennyiben parancsoló, belső kényszerűség hívja létre. Mindezek mellett a Hajnal ujrakomponálására a mai nézőtől kapott társadalmi rendelés is késztetett bennünket. Ezt úgy értjük, hogy az a néző, aki szinházjegyét megvásárolja, vagy közönségszervezőjétől átveszi, egyszersmind bizalmát is kifejezi irántunk - azt reméli, hogy az előadás meg fogja nyerni tetszését. A Hajnal esetében ez a "rendelés" annál is fontosabb, mivel ez az előadás az októberi ünnepségekre készül. Az a dagályosság, amelytől megszabaditottük a szöveget, irodalom - néha jó, néha kevésbé jó, azonban mégiscsak irodalom. Magunk tá— volitottuk el, mielőtt magától is el nem tűnt volna a szinpadi cselekmény sodrásában. Ezzel segítséget nyújtottunk ez utóbbi kibontakozásához. Leválasztottuk a színdarabról a felesleges súlytöbbletet, nem maradt belőle más, mint izmokkal takart csontváza. És hogy megőrizzük életképességét, segítségül hivtuk a szinész idegrendszerét. Más dolog, amikor az öreg Hérénien bomló holtteste jó felvonásnyi ideig a városon kivül fekszik és eközben a szereplők a színpadon szónokolnak - és megint más, amikor a holttest ott fekszik a Népek terén: ez utóbbi esetben hatékony szinpadi jelenséggé válik. A színészek panaszkodnak, hogy a stúdiókból és műkedvelő csoportokból sebtében összeszedett statiszták - azzal a hamis ürüggyel, hogy csoportosulásuk /10 személy/ azt a látszatot kelti a nézőben, mintha kétszázas tömeg lenne a színpadon - összetorlódnak a szinen és akadályozzák a játékot. Tegyük fel hát a kérdést a tömegjeleneteket kedvelőknek: vajon hány statiszta kell ahhoz, hogy megvalósítsuk Verhaeren következő utasítását: "A tömeg úgy mozog, mint egyetlen személy a túlerővel szemben." Ha azt mondják, hogy száz - nem fogjuk elhinni, ha azt mondják, hogy kétszáz emberre van szükség - azt válaszoljuk: kevés! 66
