Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)

1936

Bégen a főpróbán a súgók feljegyezték az egyes felvonások időtartamát; az első mondjuk 54, a második 43, a harmadik 24 percig tartott. Ezeket a bejegyzéseket régi sugópéldányokban találtam, de csak akkor értettem meg jelentésüket, amikor idős színházi habitüék megmagyarázták, hogy az előadások időtartamának ellenőrzése egykor a tapasztalt súgó feladatkörébe tartozott. Manapság, amikor a pontos időmérésről beszélünk, azt hisszük, mi fedeztük fel Amerikát. Pedig ez már régi dolog. Az előadás után a súgó jelentést tett: ma ez a felvonás ennyi ideig tartott, mert ez és ez a szinész hosszúra nyújtotta ezt vagy azt a kevésbé fontos jelenetet; vagy ez meg ez a színésznő "dobta" jelenését, vagy, végül, mert az ügyelő miatt valaki lekésett... A súgó tehát fontos funkciót töltött be.Nagyon könnyű egy előadást tönkretenni azzal,hogy az egyik jelenetet vontatottan, a másikat elsietve játsszuk. Ha Maeterlincket gyorsan adjuk elő,bohózat lesz belőle.Ha pedig lassan játszunk egy bohózatot, az lesz az érzésünk, hogy a színdarabot Leonyid Andre jev irta.

Igazunk van, ha büszkék vagyunk színházunkra, de ha külföldre megyek, mindig igyekszem felkutatni, ami ott jó s amit át kellene venni. A színdarabok többsége bizony jelentéktelen, a rendezés, maradi, de a színészek muzikalitásától, szakmai tudásától, szorgalmától és a legközönségesebb előadásnál is tapasztalt felelősségérzetétől el vagyok ragadtatva. A színészi felelősségérzet nálunk kiveszőben van. A Párizsi Madeleine Színházban nagyon megragadott az egyik szinész, aki az előadás után bekisért az öltözőjébe. Képzeljék el, hogy az igen bonyolult produkció után nem hogy lepihent volna, vagy elsietett volna vacsorázni, hanem kávét készített magának, miközben a szindarab egyik részletét ismételte. Senki sem kényszeritette erre, elég volt, hogy ő szükségét érezte. Nálunk nem valami hires a szakmai fegyelem, és csak egyre romlik. Ugy érezzük, hogy a szinház tehertétel számunkra, az előadásokra és a próbákra csak bevonszoljuk magunkat, hogy ne használjak ennél durvább kifejezést. Első számú ellenségünk •— ugy gondolom - az oblomovizmus, amely együtteseinkbe nagyon befészkelte magát. Munkánkból hiányzik a fegyelem, a lelkesedés és az energia. Pedig előadásainknak erőt és akaratot kellene sugá-171