Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1930
ta rá bélyegét. Megállapítottam, bogy a rendezés a közönség szentimentalista könnyeinek kisajtolása érdekében vetette latba eszközeit, s megértettem, hogy a Művész Színház még nem temette el a forradalom előtti spleent. Ez a szinház ma is bacillusbordozója az intelligencia defetizmusának, amelyet Csehov olyan biven festett színdarab faiban. A Művész Színház nem rendelkezik azzal az energiával, amelyre a mai nézőnek szüksége van. Kern a polgárháborút kell bemutatni, hanem fel kell készíteni a nézőt az uj harcokra /.../. Noha Szergej Eizenstein munkáira egészen más a jellemző, Október cimü filmje, mégis, mindenütt gyengének bizonyul, ahol a kompozícióba nem szőtte be a "csillagos ég" témáját - ezt az álomtémát,amelyben minden forradalom éppolyan gazdag, mint a vérben /.../. Szergej Eizenstein filmjének komoly belső értékei vannak. Nagy és őszinte, mégis, az ember vetités közben feldühödik« hogyan lehetséges, hogy az alkotó nem gondolt azoknak a részleteknek beépítésére a filmbe, amelyek megmutathatták volna, milyen álmokat sző egy forradalmár? Meg kellett volna mutatnia azokat a hősi elemeket, amelyek az igazi pártmunkásnál mindig összekapcsolódnak egyfajta forradalmi "romantikával". Meggyőződésem, ez a hiány annak tulajdonítható, hogy a szinház és a film területén dolgozók nem vetnek számot az igazi időszerűség követelményéivel. Napjainkban már nem lehet a forradalmat a filmvásznon hajukat tépő, siró asszonyokkal bemutatni, mint például az ü,i Bábel cimü filmben. Vajon miért mutatják nekünk olyan ritkán azokat, akik mosollyal az ajkukon harcolnak? Színházaink és filmjeink nem ismerik azt a forradalmárt, aki mosolyogva megy a halál elébe. Egyetlen . forradalmi drámánkban sem szerepel olyan ember, aki mint Lenin, a legválságosabb pillanatokban is képes szinte gyermekesen naiv örömmel lángolni. Ez nálunk hiányzik. A százszázalékosan ideológiai színdarabokban egyetlen mosoly sem fénylik fel. Csupa unalom árad belőlük. 117