Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)

1930

Előadás csak a speciális teátrális eszközök alkalmazása révén jöhet létre. Ehhez nem elegendő, ha a közönség agyára hatunk. A színháznak az érzelmekre is lefolyást kell gyakorolnia. - Nem elég eszmével lelkesíteni a nézőt, vagy azonnali következtetések­re sarkallni. A színpadon cselekvő személyek feladata egyáltalán nem az, hogy a szerző, a rendező vagy a szinész valamilyen esz­méjét demonstrálják. A szinpadi küzdelem és a konfliktusok nem holmi tézisek, amelyekkel szemben antitézisek állnak. A közönség nem ezt várja a színháztól. Napjainkban a Szovjetunióban és külföldön is igencsak bonyolult és összetett a szinházi helyzet. Megpróbálok segíteni önöknek ab­ban, hogy el tudjanak igazodni. Itt is, ott is, az a tömeg, amely a kenyér mellett látványosságot is igényel, olyan színházat szeretne, amely az értelem mellett a szivet is magával ragadja]. Ezért kénytelenek az igazgatók és rendezők színessé, sokoldalúvá, érdekessé és főként változatossá tenni az előadásokat. Ennek érdekében együttműködésre hivjuk fel az összes művészeti ágakat. Egykor utópiának minősítették Wagner terveit, nogy valamifajta szintetikus színházat hozzon létre, amely szinpadi eszközökkel, a beszéden, a zenén és a fényen kivül, a ritmikus mozgásokat és a képzőművészetek teljes varázsát is szolgálatába állitja. Ma már látjuk, hogy pontosan igy kell felfognunk a szinielőadásokat: ami azt jelenti, hogy minden olyan eszközt egyesíteni kell, amely hatni tud a nézőre. A csupán retorikából és fontoskodó propagandából álló antieszté­­tikus színház kártékonyságát többé nem kell bizonygatnunk. A pro­paganda szolgálatába állíthatjuk a színházat úgy is, ha a színé­szek azáltal teremtenek feszültséget,hogy abbahagyják a beszédet és a szöveget zene helyettesíti. így a zene kiegészíti és hatáso­sabbá teszi a szituációt. Ezt láthattuk az én színházamban és az Ifjúmunkások Színházában is /TEAM/. A prózai szinház zenés szín­ház. A technikai eszközökkel gazdagon felszerelt szinház a mozi elemeit is beviheti a színpadra, a színen játszó szinész játékát 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom