Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1930
SZÍNHÁZI FOBBABALOM Elvtársak, amikor a színház nézőre gyakorolt hatásának a problémáját vizsgáljuk, egy olyan pillanatban tesszük ezt, amikor azt a kérdést, hogy milyennek kell a forradalmi színháznak lennie, még nem tisztáztuk kellőképpen. Márpedig annál is inkább számot kell vetnünk minden olyan tényezővel, amely az előadást meghatározza, mert területünkön a munka egyrészről pártunk irányítása, másrészről pedig az uj közönség szükségletei és igényei szerint folyik. Miután olyan szinházra van szükség, amely a propaganda eszköze, természetesnek tekinthető sz a követelmény, hogy bizonyos meghatározott gondolatokat közvetítsünk a színpadról a közönségnek. Ennek a közönségnek meg kell értenie, hogy a rendező és a színész miért vitte színre ezt vagy azt az előadást, mit akar a bemutatóval kifejezni. A színpadi képeknek és szituációknak az a szerepe, hogy a nézőket gondolkodásra késztesse, ugyanazokról a témákról, amelyekről a gyűléseken vitatkoznak. Mi a közönség szellemi tevékenységét serkentjük és arra kényszerítjük, hogy gondolkozzék és vitatkozzék. Ez a színház egyik nézőpontja. De van egy másik is, amely az érzelmi világra apellál. Az előadás folyamán a nézőtér az érzelmek egész labirintasán megy át. A szinház nem csupán az agyra, hanem az "érzelemre" is hatást gyakorol. Következésképpen, ha csak retorikus és okoskodó, ha csak társalgásra korlátozott drámairodalomból kölcsönzött dialógusokat mutat be, akkor már nem szinház, hanem konferencia és az effajta színházat nem fogadjuk el. Megtehetném, hogy ezt az előadásomat zongora- vagy zenekari kísérettel zenei közjátékok beiktatásával tartom meg és ezzel megkönnyitem a résztvevők' számára gondolataim megemésztését. Az én szavaim és az önök jelenléte azonban nem elegendő ahhoz, hogy ebből színházi előadás legyen. 107
