Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1922 - 1924
nyiszlavszkij, James és de Eibot pszichológiai kézikönyveinek felhasználásával dolgozta ki módszerét /"átélt érzelmek", "érzelmi képesség", érzelmek és akarások/. Mejerhold is felhasználta a pszichológia és a reflexclógia objektiv eredményeit mint az uj szinész művészetének alapjait. Úgy véli, hogy ennél az uj színésznél a legfontosabb a gondolkodókészség /intelligens szinész, kevésbé intelligens, kicsit intelligens, vagy ostoba/, az önkritikára való hajlam. A szinész a színpadon egyetlen pillanatra se felejtse el, hogy játszik. Legyen tisztában a nézőtér szellemi állapotával és arra törekedjék, hogy befogadóképességéből a lehető legtöbbet profitálja a maga számára /.../. Játék közben a szinész semmit nem érezhet, egyetlen érzelemnek sem adhatja át magát. Az egyetlen fontos csak az, hogy a néző igy vagy úgy, de reagál a színpadon történtekre. A szinészi technika tokeletesitése, amelynek Mejerhold mindenkor nagy jelentőséget tulajdonított, azóta elsődleges fontosságú lett. A virtuóz-szinész problémája újra időszerűvé vált, csakhogy azzal a különbséggel, hogy mig egykor a virtuozitás önmagában is elegendő volt és a l’art pour 1’art függvényeként a tiszta gyönyörűséget szolgálta, most éppen ellenkezőleg, a technika utilitáris szerepet játszik. Feladata, hogy hozzásegítse a színészt a szigorúan, pontos forma eléréséhez és arra szolgáljon, hogy a néző elé tárja a különböző társadalmi rétegek emberi példányait. Minden eddiginél sürgetőbben merül fel az igény, hogy az előadás közreműködőinek a kompozícióját "meg kell hangszerelni". A Szinész és szerepköre című brossura, amelyet Mejerhold I. Akszjonov és Y. Bebutov társaságában 1922-ben adott ki, e probléma gyakorlati megoldására irányuló első próbálkozás. A szerzők a zenekari hangszerek oktatásához hasonlóan felvázolták benne a gyakorlatban felmerülő összes szerepkörök osztályozását, leírták az egyes szerepeket megtestesítő színészek nélkülözhetetlen fizikai sajátosságait és végül, a lehető legpontosabban meghatározták színpadi funkcióikat. Megjegyzendő, hogy az orosz drámairodalom alakjai mellett, Mejerhoid mindenkor élt a nyugati terminológiával, és az európai színházi analógiákkal is. 100
