Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezés - szakma

szé tesz minket - elveszítjük szakmánk alapvető elemét, a szemléletes gondolkodást. Az utóbbi évek számos előadásából, A. Popov találó megállapitása szerint, éppen a művészi áttétel hiányzik. Ez részben annak következménye, hogy egyetlen más szakmában sem nyilik olyan nagy tér a dilettantizmus előtt, mint a rendezésben. Ez magából a szinház művészetéből, a kollektiv művészet természetéből fakad.

Vannak olyan művészetek, amelyeknél azonnal szembetűnik a szakmai tudás hiánya: ilyen például a képzőművészet, a zongoraművészt hivatás, az akrobatika életveszélyes művészete. A mi szakmánkban azonban akár egy életet is leélhetünk anélkül, hogy művésszé válnánk, sőt, még hírnevet is szerezhetünk.

Ismétlem, a baj forrása magában a szinházmüvészét természetében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy nem "hivatásos" rendező is szóhoz juthasson; ezért kell különösen magas belső követelményeket támasztani a rendezői szakmával szemben, hogy különválaszthassuk a művészetet az iparosmunkától és a dilettantizmustól.

Úgy gondolom, ki kellene dolgoznunk a művészi törvények kódexét, azokat a kritériumokat, amelyek kizárnak szakmánkból mindenkit, aki nem felel meg bizonyos művészi követelményeknek. És ezt meg is kell tennünk, különben a látszólagos szakmai tudás továbbra is tért hódithat, s behatolhat a szinházi alkotófolyamat lényegébe, szivébe.

Nem jó a szakmánkban jelenleg kialakult helyzet. És a mi bűnünk abban rejlik, hogy keveset foglalkozunk a szakma lényegével.

Még a szakmai megbeszélések is olyan szinten folynak néha, hogy ha művészi értekezleteink egyikére betoppana egy más szakmabeli, de eléggé kulturált ember, a mi színvonalunkon, sőt esetleg magasabb szinten tudna bekapcsolódni vitánkba.- 8 -