Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendezés - szakma
Ha valamelyikünk orvosi konziliumon venne részt, sok mindent nem értene abból, ami ott elhangzik. De ha egy orvos látogat el hozzánk, a Művészeti Tanács ülésére, nyugodtan bekapcsolódhat az előadások megvitatásába. Mi ennek az oka? Miért töltjük az időt olyan általános megbeszéléssel, amely nem lép túl a szokott konferenciák és viták keretein, s ahol a konkrét szakmai vita helyett a darabok kommentálására szorítkozunk. így e megbeszéléseken sem lépünk túl a dilettantizmuson. A valóban szakmai beszélgetéshez közös kiinduló pontra van szükség. Plehanov annak idején hosszú ideig folytatott levélbeli vitát egy idealista filozófussal. Plehanov egy levelében ezt irta a befejezetlen vitával kapcsolatban! megszakitom az önnel folytatott vitát, mert miközben arról disputálunk, hogy milyen szinü az ördög, nem jutottunk egyetértésre abban a kérdésben, hogy létezik-e. Valami ehhez hasonló történik nálunk is. Úgy vélem,hogy jelenleg az lenne a legfontosabb,hogy közös kiindulópontot találjunk a művészeti alkotások létrehozásának és értékelésének kérdéseiben. Azt hiszem,hogy pillanatnyilag még messze vagyunk ettől. A rendezőnek úgy kell játszania a szinész lelkének húrjain, hogÿ a színésszel együtt és "rajta keresztül" visszhangot csaljon ki a nézők szivéből. A rendezőnek a szerző és a maga érzelmeit egy másik emberen, a szinészen keresztül további embereknek - a nézőknek kell átadnia. E bonyolult, kettős ellenpont az emberi pszichológia, a lelki folyamatok mélyenszántó ismeretét követeli meg. A szerző és a néző között közvetítő áll: a szinész, az előadás művészi sorsának eldöntője. E feladat végrehajtásának elsőrendű feltétele, hogy figyelmet fordítsunk művészi szaktudásunk kérdéseire. Azt hiszem, hogy szakmánkból bizonyos mértékig kiveszett az, amit megszállottságnak neveznek. Az életben és- 9 -i
