Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendezői elgondolás kialakításának útján
ügy gondolom, hogy a rendezői megoldás keresésének kezdeti periódusában az elképzelés kibomlásának legfőbb fékje az előadásról születő,úgynevezett rendezői látomás, amely közvetlenül a darab elolvasása után jön létre. Gyakorlati munkánkban gyakran élünk a rendezői látomás kifejezéssel. Azt mondjuk: "látom a színpadot", "látom az előadást", "látom a jellemeket, a hősöket". A rendezői látomás számomra gyanúsnak tűnik, véleményem szerint óvatos és aggályos magatartást igényel, mert a darabon végzett munka első szakaszában a rendező legnagyobb ellensége a látomás, csakúgy, mint a szinésznél a végső eredményt megjelenítő látomás. Miért? Elsősorban azért, mert minden normális ember rendelkezik bizonyos képzelőerővel, függetlenül attól, hogy müvész-e vagy sem. Hs ez nem Így lenne, hiányozna egy szál, amely a nézőtérhez kapcsol. Minden művészet feladata abban rejlik, hogy az értelmen, az érzelmen kivül a néző képzeletéhez is szóljon, felébressze e képzelőerőt és váratlan, uj, szokatlan irányba terelje. Csak ez adhat a művészetnek értelmet, másképpen nincs rá szükség. Az olvasás szükségszerűen összekapcsolódik a képzelettel, mert az ember fantáziája olvasás közben felébred, elképzeli azt, amiről olvas - ez természetes folyamat. És az első olvasáskor a mi képzeletünk és a néző képzelete ugyanazon a szinten van. A látomás nem a rendező kiváltsága; minden ember rendelkezik vele. De a rendező e sajátosságot szakmai jegynek minősiti. Az elolvasott színdarabról nyert első benyomását a szemléletesség rangjára emeli. Pedig attól, hogy ezt az elemi látomást rendezőinek nevezte el, az még nem válik sem rendezőivé, sem szemléletesebbé. Az effajta látomás nem a rendező szakmai jegye és sajátossága,hanem veszélyes és félelmetes ellensége.- 69 -
