Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezői elgondolás megvalósítása

szavai vezetnek be: "Bál. A matrózok bucsubálja! Milyen sokat rendeztek azokban az években!" Szomorkásnak és sajátos, zord lirától áradónak képzeltük el ezt a bált,amelyen oly hirtelen kigyúrtak a matrózarcok és elfacsarodtak a matrózszivek. Ezt az epizódot, amelyben a matrózok elbúcsúztak feleségüktől,anyjuktól,barátaiktól és gyermekeiktől, találtuk alkalmasnak arra, hogy egy pillanatra fellebbentsük a függönyt a tragédia hőseinek magánéletéről.És itt fontos szerep hárul a Beszélőkre: bennük dobog a szerző szive, amely együtt lüktetett a harcba induló matrózokéval.Itt a Beszélőknek közvetlenül a matrózok soraiból kell felbukkanniuk, s egy pillanatra megpihenni a matrózbálon, amely egy a sok közül,egy a bánatos és egész életre emlékezetbe vésődő matrózbálok közül.Nem gondolom, hogy akár mi, rendezők,akár a Beszélők alakitói tökéletesen megoldották ezt az elképzelést,de a fontos az volt, hogy e jelenet megformálásában a sajátos és sok szempontból megismételhetetlen szerzői gondolat útját követtük.

Már beszéltem arról a törekvésünkről, hogy egybe akartuk olvasztani a mindennapi élet részleteit és a széles, vizuális általánosításokat, a részleteket és a totált, a lényegeset és a másodrendűt. A finn Vajnonen első szavai: "Alkonyodik. És senki élő nem szól egyetlen gyöngéd szót a magányos tengerészhez." E mondatot részletes szerzői utasitás magyarázza. "Kétségbeesése - Írja Visnyevszkij - és a váratlanul, látszólag ok nélkül könynyező kis finn tengerész látása valósággal összeszoritja az ember szivét."

Ez az utasitás nem használható fel szó szerint. Közvetett módon kellett tehát visszaadnunk, és Vajnonen környezetének atmoszférájával kellett érzékeltetnünk a szerző részvétét a "magányos matróz" iránt.

ügy éreztük, hogy a hajófülke homálya nem elegendő háttér Vajnonen gyötrő bánatához; azt akartuk, hogy a levegő oly fojtogató, oly baljós legyen,hogy Vajnonenből- 132 -