Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezés - szakma

a művészetben egyaránt van ami fellelkesit vagy elkeserít minket, szenvedélyes vágyat ébreszt arra, hogy beavatkozzunk, harcba szálljunk azért, amiben hiszünk. Ezt nevezem megszállottságnak, ami nem hiányozhat egyetlen rendezőből sem.

Nem halmozhathatjuk fel s nem vihetjük át egyik előadásból a másikba művészetünk, temperamentumunk, tűzünk szikráit. Ha ma olyan darabot rendezünk, amely nem elégit ki, amely a magunk hibájából, vagy egyéb, rajtunk kivül álló körülmények miatt nem sikeres, de akadt egyetlen olyan próba, amelyen önmagunk számára leszűrtünk valamit, és ezt a részecskét átvisszük a következő előadásba,akkor mégis tettünk egy lépést előre.

Nagyon nehéz dolog, hogy a sikertől vagy a kudarctól függetlenül ezt a leszürődött kis részecskét tovább hordozzuk magunkban. Nagyon nehéz helyes tanulságot levonni a sikertelen előadásból. Itt önszeretetünk nehezíti meg a dolgot.

Természetes, hogy a hibát mindig külső okokban keressük: a színészben, a rossz darabban, esetleg a közönségben /igen gyakori, hogy épp ezt a motívumot választjuk/, de arról már nem könnyű számot adni, hogy milyen hibát követtünk el mi magunk. Azt mondják, hogy nem az a baj, ha hibát követünk el,hanem az,ha másodszor is ugyanabba a hibába esünk. De hatalmas akarat és bátorság kell ahhoz, hogy becsületesen szembenézzünk az igazsággal,bármily keresü lett légyen is az, s tanulságot vonjunk le belőle.

A megszállottságig fokozódó lelkesültségen kivül azonban helyet kell kapnia a számításnak is. Talán egyetlen szakmában sem párosulhat annyira Mozart és Salieri, mint a miénkben. Elképzelhető olyan színész, akiben több van Mozartból - a rendezőben a kettőnek harmonikusan kell összefonódnia.- 10 -