Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

Régi és új színház

Tévedésem esetében azt jelenti: Ha materialista módon jártam volna el, pártosan jártam volna el. A történelmi materializmus mint nagy történelmi hajtóerőt Ismeri az osztályharcot. Ha történelmi eseményekről akarom megtudni a valóságot, ezeket az eseményeket a maguk reális megjelenésében kell elemeznem, igy jutva el a törvényszerűségekhez. Ha eközben materialista módon járok el, az összes, még a legkisebb részletekben is áttetszővé kell tennem a törvényszerűségeket. Vagyis: a tiszt katonai szabatosságában és fölényében meg kell keresnem társadalmi gyengeségét; és a katonai szabályzat nem tudásában a partizánok dialektikus - mozgékony taktikára késztető társadalmi fölényét; a partizánok számtalan sok faluban való szétszórtságában, tehát szervezetlenségében,nagy társadalmi szervezettségüket, ami legyőzhetetlen. Tegyük fel, hogy nem szubjektiven értékelem a japán tisztet, hanem úgy mutatom be, mint technikailag és katonailag elsőrendűen képzett tisztet. Ebben az esetben bámulatos lett volna a partizánok győzelme. Kiképzett hadigépezet szenved vereséget képzetlen parasztoktól. Miért nem talál a taktikailag képzett tiszt jobb taktikát? A kérdés magában rejti a választ: éppen a katonai fölénye jelenti a gyengeségét. Zsoldoshadsereg áll mögötte. Csak annyira bizhat benne, amennyire a szolgálati szabályzatbán bizik. Bizonytalan hátország van mögötte, a merev harci forma minden fellazulása egyenlő a front fellazulásával, amelynek réseibe benyomulnak a partizánok. Minél kitűnőbb tiszt, annál tehetetlenebb, ez a tehetetlenség nem személyi, hanem társadalmi természetű. Es megfordítva: nem kell kiválasztottnak lenni ahhoz, hogy az ember partizánként fölébe kerüljön az osztályellenségnek; forradalomra van szükség. A forradalom ruházza fel a harcosait azzal a történelmi fölénnyel, amely önmaguk fölé emeli a tömegeket. így győznek le szegény parasztok olyan hadsereget, amelyet a legjobb fegyverekkel szereltek fel, amely kijárta az elnyomás iskoláját, amely tapasztalatokat szerzett az emberirtásban, amelynek azonban súlyos hiányossága van: az imperializmus. És az effajta felismerés tanulságos, bátorító és igy élvezetes is azoknak, akik számára biztos a győzelem. És éppen akkor, amikor némely országokban, ma, az egyes proletár mint egyes ember,a tőke erejét tekintve,gyenge és kétségbeesett. A tőke azonban, amenynyire erős, annyira gyenge is. A proletár mint egyes ember, legyőzhető, mint proletariátus legyőzhetetlen.

Bátorítva, tanulságosan, élvezetesen, ez jelenti a pártosságot. Csak ily módon nem válik mártássá, amellyel politikailag megfűszerezzük a gyengécske színdarabokat, mint valami izetlen ételt. A művészet pártossága egyenlő azzal a képességével, hogy a világot a maga teljes változatosságában és szépségében felismerje és ábrázolja. Az az emberi igény, amely mindenben, ami végbemegy, a változtató kezet akarja dicsőiteni. Tiszteletlenül viselkedik a megfélemlítő eseményekkel szemben, csak az általa létrehozott emberi tevékenységet tiszteli.Mint saját művét ajánlja fel a történelem barátságos eseményeit az embernek és felszólítja őt, hogy utánozza. Társadalmi álláspontot ad az embernek, azt a pontot, amelyet Archimédesz hiába keresett, hogy emelője karjával odavezesse a világot, ahova akarja.

A pártosság egyenlő valódi népszerűséggel.- 91 -