Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
Régi és új színház
6 Nem túl régi rendezői tapasztalatomból szeretnék felhozni olyan példákat, amelyek megtanítottak rá, hogy a szocialista szinház legyen pártos és népszerű, politikus és változatos, realista és példát mutató, szórakoztató és oktató, értelmes és szenvedélyes. 7 Nem olyan régen még, tévedésben éltem a pártosság fogalmának gyakorlati alkalmazását illetően. Elméletileg tudtam, pártosnak kell lennem ahhoz, hogy a valóság művészetében a valóságnak megfelelő ábrázolásokat nyújtsak. Meggyőződésem volt, hogy a valóság csak annak számára felismerhető, aki megváltoztatja. És munkám folyamán elismertem, hogy az egyes ember csak a társadalomban egyes ember, és ha meg akarja változtatni a társadalmat, hogyan is lehetne másképp, mint azokkal, akiket a társadalom a maga megváltoztatására hozott létre. A pártosság tagadása egyenlő a művész önmagát tagadásával. Eddig terjedt a tudásom. És hamarosan tapasztalnom kellett, hogy a helyes csak akkor helyes, ha helyesen alkalmazzák. Mert reggel 9 és délután 2 óra között felcseréltem a pártosság marxista-leninista fogalmát a pártra állás polgári-morális fogalmával, amely pedig éppenséggel megfelezi a valóságot, hogy szubjektiven egyik vagy másik oldalnak adjon igazat. A kis kinai népdráma, a Kölest a nyolcasoknak rendezése közben - úgy véltem - a partizánok pártjára álltam, akik egy japán tisztet vezetnek az orránál fogva. A forradalmárok számára éppen elég reális, változatos, eleven játékot találtam ki. A japánból - indokolt gyűlöletem következtében - marionettet csináltam, azt remélve, hogy a néző könnyen kitalálja majd a tisztről alkotott véleményemet. A japán úgy jelent meg, mint a butaság és mozdulatlanság megtestesítője, és legyőzéséhez nem volt szükség különleges forradalmi ravaszságra. (Ugyanakkor kitűnő szinész állt a rendelkezésemre, mesterien sikerült méltatlan szándékomat ábrázolnia.) Korántsem tettem ezzel szívességet a kínaiaknak, és még kevésbé a közönségnek. Mit láttak a nézők? Fölényben levő emberek, akik mellesleg partizánok is, legyőznek egy ostoba fickót. Mi sem változott tehát a neander-völgyi ősember óta, a néző mulatsága nem uj és nem elegendő, hiszen megszokott. Mit nem látott ezzel szemben a közönség? Képzetlen parasztok, akik partizánokként harcolnak, legyőzik a roppant szervezettségű megszálló csapatok egyik képzett tisztjét, nem azért, mert okosabbak, hanem, mert mint osztályuk harcosai, jobb taktikával és ma - gasabb rendű erkölccsel rendelkeznek. Nem pártosan rendeztem, hanem párt - ra állóan, elsikkasztottam a harc osztályjellegét, következésképpen a nagyságát és igy az igazságát is. Csak később találtam rá arra a Lenin idézetre, amely kulcsot ad a pártosság fogalmának értelmezéséhez: "A materializmus magában foglalja a pártosságot, minthogy arra kötelez bennünket, hogy valamely esemény minden értékelésénél közvetlenül és nyíltan képviseljük egy bizonyos társadalmi csoport álláspontját."- 90 -
