Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
Dialektika a rendezői munkában
vetkezetesen végig vittlik: beállításunk nem a mesét beszélte el. Nagyon jól ismertük már a drámát, és azt is feltételeztük, hogy a néző tudja, mi az alap - szituáció az első jelenetben (a "japánokhoz tartozó" polgármesteri hivatal alkalmazottai - partizánok). Kölesaratás ideje van. A polgármesteri hivatal alkalmazottai inkább a munkájukkal foglalkoznak, mintáz érzelmeikkel: érzelmeket csak addig engedhetnek meg maguknak, ameddig azok nem zavarják a munkát. A mese olyan beállítást követel, amely minden eseményben megmutatja a learatott köles behordásért és megmentéséért kifejtett tevékenységet és fáradozást. Első beállításunk alkalmával tehát lelki megmozdulásoknak estünk áldozatul. Az idejüket várakozva agyonütő partizánokat gondolkodás nélkül, vezérigazgatókkal cserélhettük volna fel. A beállítás gyakorlata megtanított bennünket, hogy a lelkekkel való kereskedést hagyjuk mégis azoknak, akik kitalálták. A partizánok és vezérigazgatók közötti különbség mindenesetre jövedelmezőbb számunkra, mint "lelki azonosságuk". A mese konkrét eseményeiből kiindulva, az első jelenethez olyan beállítás született, amely "leplezetlenül" beszéli el az eseményeket és már bizonyos rendet is szab a színpadi alakok között. Feltűnően alacsony asztalka mellett, elöl, egészen a jobb szélen, nagy irathalmaz mögött, idősebb férfi dolgozik. Gondosan és gyakorlottan rajzol hosszú, függőleges számsorokat az ecsettel. Csak egyszer néz fel, futólag a munkájából és rámosolyog a többiekre: amikor a színfalak mögött a kikiáltó éles gongütések közepette hirdeti ki a japán helységparancsnok utasítását. Úgy tetszik, más véleményen van. Egyenletes munkájának gondossága és nyugalma elárulják, hogy rutinos illegális harcos. Nyilvánvalóan ő az elbeszélésre kerülő történet legfontosabb alakja. A háttérben jobbra, a magas Íróasztal mögött, fiatal férfi dolgozik, nyilvánvalóan a titkár. Többféle munkát is végez egyszerre: számológépen számol, iratokat rendez, tépdesi az ecsetet. Szorgalma eltúlzott. Nyugtalan munkája nyugtalanságot árul el. Gyakran tekint a kijárat felé. A helyiség közepén, a közönségnek háttal, másik fiatal férfi a hátsó bejáratnoz megy és kitekint rajta. Minthogy mindenki dolgozik, világos, hogy az ő munkája a várakozás és a kitekinjgetés. Láthatóan, ő viseli a felelősséget mindazért, ami várható. A szomszédos helyiségben, a bal szélen, két asszony ül, szorosan egymás mellett. Az egyik idősebb, a másik fiatalabb. Hordozőköteleket föltoznak, némán. Gyorsan és ütemesen mozognak a tűk. Mint minden, ami ezekben a helyiségekben történik, az asszonyok munkája is,láthatóan, valamiféle kapcsolatban van az annyira várt hirrel. Mindenki maga dolgozik - mindannyian együtt várják a fontos hirt. Lélekben mindegyikük a kikiáltó közeli megérkezését lesi, azt jelzi, hogy nem néznek egymásra, hogy minden egyes színpadi alak a közös ügy érdekében végzett munkájára koncentrál. A jelenet most reálisabban hatott, vagyis érdekesebben és szebben. A beállítás konkrétan beszélte el a mesét, és konkrét játékra kényszeritett: a tervbevett,szokatlan vállalkozás a megszokott,mindennapi munka részévé vált.- 59 -
