Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
Dialektika a rendezői munkában
2 Ismeretes, mi volt a sorsa Ikarusznak, a bátor krétainak. Ő volt az a férfi, aki - régi legenda szerint - apjával egylltt repülni akart és akinek a nap közelsége leolvasztotta a szárnyairól a viaszt.A tengerbe zuhant. Tankönyvek, hosszú ideig intő példaként tárták növendékeik elé ezt az esetet: soha ne merészkedjenek túlságosan magasra, mert tragikus dolog, ha az ember a tengerbe zuhan. Nézzük meg a nagy hollandus, Peter Brueghel képét, az Ikarusz lezuhanását. Iskolai használatra alkalmasint nem volt megfelelő az a mód, ahogy a történelmi eseményt szemléli: Elöl a képen parasztember szántja a földjét - teljesen az előtér középpontjában. A munka teljes figyelmet követel,nincs ideje rá, hogy a magasba nézzen. Mély, pompás barázdák születnek az ekéje nyomán. Kevéssel mögötte - még mindig a középpontban - pásztort látunk, foglalkozása fáradságos unalmával várja a pihenést. (A nap már a tengerbe hanyatlik, és az alkony meglil a fákon.) Egy halász - a kép jobb szélén - azon igyekszik, hogy az est beállta előtt még egy fogásra tegyen szert, egy hajó pedig - ugyancsak a jobb oldalon - duzzadó vitorlákkal harcol a szél ellen, hogy még elérje a kikötőt. Mindenki fáradságosan végzi a munkáját: a munka igénybe veszi őket. Senki sem ér rá, hogy a másikkal törődjék. A kép hőse csak hosszú keresgélés után fedezhető fel: két apró láb mered ki a vízből, szorosan a hajó mellett. Egyetlen kiváncsiskodő sem mutatkozik a hajón. A közelben levő halász is a halakat figyeli a vizben, nem pedig a katasztrófát. A paraszt, a barázdák szerint, más irányba szánt; a pásztor a pihenést hozó naplementére vár, nem pedig a vakmerő Ikarusz pusztulására. Mennyivel tragikusabb, hogy az eget ostromló férfi ebbe a társadalomba zuhant, mint az, hogy a tengerbe veszett. A korán érkező ujitó történelmi nagysága és tragédiája ez a kép, azé az ujitóé, akire a társadalomnak semmi szüksége: csodálatos bepillantás az emberek közötti ellentmondásos eseményekbe - és mindezt egy kép "beszéli" el. Nézzük meg, milyen eszközökkel "mesél” a kép? Vajon a lélkek az emberek arckifejezésében tükröződnek-e? A hősből csak a lábát látjuk, a halász hátat fordit nekünk, a paraszt a munkájába mélyed; a hajón egyetlen lélek sem mutatkozik. Csak a pásztor arca látható: unalmat mutat. Lelki megmozdulások tehát nem tartoznak a fő eszközök közé. Az elmondott szó sem vállalhat részt a "mesében": A képen senki sem beszél a másikhoz. Hogyan is mondhatna el egy kép szövegeket? A kép alaphangulata? Nem mond többet, mint hogy alkonyodik. Marad tehát: a kép középpontja, az előtér és a háttér, a bal oldal és a jobb oldal, az egymáshoz közel és az egymástól távol, az, hogy ki kinek fordit hátat, ki merre lép, hova irányulnak a tekintetek, hogyan dolgoznak és mit. Tehát, Ikarusz lezuhanásának a történetét főként a kompozíció "beszéli el", az alakok elrendezése. A színpad nyelvén: az emberi magatartások elbeszéléséhez Brueghel mint fő eszközöket az állásokat, csoportosításokat és járásokat alkalmazta. Mindenesetre - amint fentebb láttuk - egyéni, vagyis véletlen lelki megmozdulások vagy eszmék nem képezik a kép tárgyát, jóllehet ezek sem hiá- 54 -
