Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

A megfigyelés művészete

válik a tulajdonképpeni tevékenységtől. Ily módon minden anyagi termelés egyben képzetek, gondolatok, eszmék termelése is, röviden: tudatos termelés.

A termék és a termelő, az objektum és a szubjektum között fennálló- a szerszám közbeiktatása teremtette - távolság következtében, az emberi termelésben szakadás áll be az anyagi és szellemi termelés között. A társadalmi produktivitás bizonyos fokán ez a szakadás a munkának kéz- és fejmunkára történő társadalmi felosztásában nyer anyagi kifejezést. Ezen a történelmi fokon -az ősközösség felbomlása - annyit termelnek, hogy a törzs egyes tagjai ráérnek "töprengeni". Először a papok, a törzsfők, később a rabszol - gatartők végzik ezt a tevékenységet. Ebben a felosztásban - összekapcsolódik ez a fogyasztás és termelés,részesedés és munka egyéni különbözőségek szerinti felosztásával - benne rejlik ugyan az ember nagy ismereti lehetősége, de benne rejlik a tudat önállósulásának a veszélye is. A fejlődés folyamán az ideológia többé-kevésbé "camera obscura" lesz, látjuk ugyan benne a világot, de éppen a feje tetejére állitva.

Az idealizmus megszületésének pillanatához értünk. Ifjú korában hatalmasat alkot: megteremti az elvont gondolkodást. De együtt fárad el a mindenkori, magának eszméket megengedhető osztállyal, szem elől téveszti- mert az elvonthoz tapad - a valóságot és haladó voltát. A társadalmi haladás ellenségévé válik. Ahol az osztály harcban ilyen törések állnak be, ott fellép vele szemben a materializmus és kutató tekintetét a valóságnak - osztálya számára kedvező - változásaira irányitja. De túlságosan kevéssé tárta még fel az emberi munka a valóságot a maga mozgásában ahhoz, hogy a korai materializmus feltárhatná azt. Az ion materialistáknak még mozdulatlan eszközökkel kell posztulálniuk az anyag elsőrendüségét; és a nagy Plato jobb, megmozgatőbb eszméket kínálhat a görög városok pórjainak. Sokkal később - ma - az idealizmus kátyúba jutott. Tótágast álló eszméi természeti katasztrófává alakitanak át minden emberi nyomort és alkalmazkodásra szólítják fel az embereket; magasztalják az ember elidegenülését önmagától, vagyis produktiv élettevékenységétől; imádják a társadalomtól idegen egyént - elidegenült élettevékenység termékét - és az individualista korlátlanságát minden fejlődés korlátjává akarják tenni; a létet kivételes állapotokba helyezik át, ahol inkább csak a létért való félelem létezik. A mai idealizmus kiűzte uralkodó gondolatai köréből az ember produktiv társadalmi tevékenységét - tehát magát az embert -, mert már nem uralkodik ezen a tevékenységen. "Érzékelhetetlen tényállások" - ide sorolja végső fokon magát az embert is - puszta leltárfelvételévé süllyedt. Ma, az idealizmust - maga is az emberi önelidegenülés egy része - teljesen érvényteleníti a materializmus. Ma, az emberi munka odáig egyenlítette a gondolatot és a létet, hogy a technika még gondolatfunkciókat is pótolhat. Ma, a társadalom annyira produktiv, hogy fel tudja tenni és meg tudja oldani az uj társadalmi termelés kérdését. Ma, a materializmus mindent átfogó: a ma materializmusa a dialektikus materializmus.

Ma, a valóság minden részletében történő megfigyelése egyszersmind a dolgok és jelenségek összefüggésének, folyamatának, múlandóságának, tehát változtathatóságának a megfigyelését is jelenti.- 14 -