Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)
I. Felsenstein zenés színháza
vajon a szokványos operai üzemen belül mi váltotta ki az ön évről évre növekvő ellenszenvét, tehát milyen negativ tapasztalatokból alakult ki végül a zenés színházról alkotott elképzelése? Felsenstein: Jó, állitsuk össze a legfontosabb szempontokat. Tisztában vagyunk vele, hogy eközben zűrzavart keverünk. Melchinger: összeállítjuk a dolgokat és később majd megpróbálunk rendszerezni. Elsőnek mi jut az eszébe? Felsenstein: A zenét mindennél jobban szeretem. Szerintem a zene ideális eszköze minden fajta költői kifejezésnek, akár hangszerek hangján át szólal meg, akár az emberi hangon, ezen az egészen csodálatos kifejezőeszközön át. Az operaelőadásokban pedig állandóan azt a makacs, fanatikus törekvést tapasztalom, hogy minél hangosabban énekeljenek. Az énekes "meg akarja mutatni" a hangját. Melchinger: Be akarja tölteni a színházat... Eelsenstein: Ha az ilyen hangkórosok kinyitják a szájukat, tombol a közönség. Eszeveszett elragadtatást váltanak ki, noha - állítom - nem is énekelnek. Hanem ordítanak. Ezt elviselhetetlennek tartom. Melchinger: Én nem lennék ennyire szigorú. Egy megfelelő helyen alkalmazott harsogó fortisszimó valóban magával ragadhat. Felsensteln: De hiszen az ilyen hangkórosoknál a forte nem is erős,csak hangos! A forte ugyanis erőset jelent. A hangos nem erős! Melchinger: Mikor csak hangos és nem erős a forte? Felsenstein: Ha nincs meg az emóció, amelynek ki kellene váltania. Ha nem igaz, ha ott, ahol van, nem kell igy énekelni.- 8 -